Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A holland bajnokság (Eredivisie) hétvégi, 15. fordulója szép számmal tartogatott meglepetéseket, ugyanis az első négy helyezett egyik sem tudott győzni…
(Photo by ANP via Getty Images)
A listavezető Feyenoord csak az utolsó pillanatokban mentette 1-1-es döntetlenre a maga találkozóját az Utrecht ellen vasárnap délután. A házigazda már a harmadik percben magához ragadta az előnyt a rotterdamiak korábbi meghatározó játékosa, Jens Toornstra révén, mellyel sokáig úgy dönt, hogy a forduló meglepetését okozva legyőzhetik az éllovast. A vendégek rohamai azonban a finisben célt értek, amikor az Eredivisiében az első kanadai pontját szerző argentin tehetség, Bullaude átadásából az iráni Alireza Jahanbakhsh egyenlítette ki a találkozó állását a 90. percben. Bravúros pontmentésének – és a többiek botlásainak – köszönhetően a Feyenoord továbbra is három pont előnnyel vezeti a bajnokságot.
Utrecht – Feyenoord 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Toornstra (3.), ill. Jahanbakhsh (90.)
A másik élcsapat vasárnapi találkozóján az AFC Ajax ugyancsak 1-1-re végzett a NEC Nijmegen vendégeként. Alfred Schreduer csapata az első félidő hajrájában Davy Klaassen góljáva került lépéselőnybe, azonban a házigazda a második félidő elején válaszolni tudott, és az amszterdamiak a több helyzet ellenére képtelenek voltak újabb gólt szerezni, be kellett érniük a pontosztozkodással.
NEC Nijmegen – AFC Ajax 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Dimata (52.), ill. Klaassen (38.)
Az ugyancsak minél magasabbra vágyó AZ Alkmaar magyar légiósa nélkül 1-1-es döntetlent játszott a Vitesse Arnhem ellenében. A 19 esztendős Kerkez Milos sárga lapok miatti eltiltása következtében nem állhatott csapata rendelkezésére, amely a mezőnyfölény ellenére sokáig csak szenvedett hazai pályán. Végül a 77. percben az AZ görög légiósa, Vangelis Pavlidis bevitte a vezető gólt, ám tíz minutummal később a Vitesse egalizált, így döntetlennel zárult az összecsapás. Az Alkmaart a negyedik-ötödik helyen pontszámban beérte a Twente.
AZ Alkmaar – Vitesse Arnhem 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Pavlidis (77.), ill. Sankoh (87.)
A fentieknél nem járt nagyobb sikerrel a PSV Eindhoven sem, amely saját pályáján játszott gól nélküli döntetlent a hatodik Sparta Rotterdam ellen. Az eindhoveniek továbbra is harmadikok, azonos pontszámmal a második Ajax együttesével.
PSV Eindhoven – Sparta Rotterdam 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –
(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…