Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Az angol FA-kupa harmadik fordulójának hétvégi mérkőzéseit követően kisorsolták a következő kör párosításait…
(Photo by Naomi Baker/Getty Images)
Az FA-kupa legjobb 32 között esedékes következő körében összecsaphat egymással a bajnoki címvédő Manchester City és a jelenlegi PL-éllovas Arsenal, amennyiben az “ágyúsok” hétfő este sikerrel veszik a harmadosztályú Oxford United elleni harmadik körös mérkőzést.
A Liverpool amennyiben az újrajátszás alkalmával kivívja a továbbjutást, akkor a Brighton & Hove Albion ellenfele lesz. A Manchester United és a Tottenham egyaránt másodosztályú ellenfelet kapott, hiszen előbbi a Readinggel, utóbbi pedig a Preston North Enddel találkozhat.
Az FA-kupa 4. fordulós találkozóit január 27. és 30. között rendezik. A harmadik körhöz hasonlóan döntetlen esetén az első mérkőzésen idegenben szereplő csapat pályaválasztásával megismétlik a meccset.
Preston North End (II.)–Tottenham Hotspur
Southampton–Blackpool (II.)
Wrexham (V.)–Sheffield United (II.)
Ipswich Town (III.)–Burnley (II.)
Manchester United–Reading (II.)
Luton Town (II.)/Wigan Athletic (II.)–Grimsby Town (IV.)
Derby County (III.)–West Ham United
Stoke City (II.)–Stevenage (IV.)
Blackburn Rovers (II.)–Forest Green Rovers (III.)/Birmingham City (II.)
Walsall (IV.)–Leicester City
Sheffield Wednesday (III.)–Fleetwood Town (III.)
Manchester City–Oxford United (III.)/Arsenal
Bristol City (II.)/Swansea City (II.)–Chesterfield (V.)/West Bromwich Albion (II.)
Brighton & Hove Albion–Liverpool/Wolverhampton Wanderers
Fulham–Sunderland (II.)
Boreham Wood (V.)/Accrington Stanley (III.)–Cardiff City (II.)/Leeds United
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta