Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

ManUtd: „Terrorista” lett a védőből

Nem elég, hogy a Manchester United csúfosabbnál-csúfosabb eredményeket produkál, de a „Vörös Ördögök” még a pályán kívül is pironkodni kényszerülnek manapság. A legújabb hülyeség Chris Smalling nevéhez fűződik.

www.aljazeera.com

A Mancherster United védője, egy beöltözős partira volt hivatalos, ahol természetesen nem volt kevés, az önjelőlt fotóművészekből. Mindezzel még nem is lett volna semmi baj, ha a játékos nem egy botrányos maskarát húz magára.

Smalling egy iszlám öngyilkosmerénylőnek öltözött, ami a konzervatív briteknél természetesen azonnal kiverte a biztosítékot, hiszen a fotó a minap napvilágot látott. A karácsonykor történt eset pedig most hatalmas hullámokat vet, ugyanis az álszentségtől, és színlelt önérzettől fűtött szigetországi média azonnal, a pár évvel ezelőtti londoni metrómerénylethez kapcsolta a dolgot, mondván mekkora kegyeletsértés Smalling jelmeze.

A válogatott bekk a botránykirobbanása után természetesen azonnal bocsánatkérést intézett a közvélemény felé, jogi képviselőjén keresztül, mondván ő csak szellemesen akarta tudatni, hogy mennyire ötletes jelmezt tervezett, a legjobb hiszemben.

Balogh József