Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozhat az AS Roma válogatott középpályása!

A legfrissebb hírek szerint el szeretné hagyni az AS Roma együttesét, az amerikai válogatott Michael Bradley. A védekező középpályás új klubja pedig, az MLS-ben szereplő Toronto FC lehet, ami azért bőven visszalépésnek lenne tekinthető, a fiatal játékos számára.

www.footlog.com

A 26 esztendős Bradley az előző idényben még alapembernek számított a Románál, azonban az új szezonra kiszorult a kezdőcsapatból. A nyáron kinevezett edző, Rudi García bár szintén szereti tartatni a labdát csapatával, azonban csak egy védekező középpályást hajlandó általában játszatni, aki persze nem lehet más, mint Daniele De Rossi.

Állítólag a másodhegedűs szerepét unta meg a már 80-szoros USA válogatott játékos, aztán pedig a napokban telhetett be nála a pohár, ugyanis a rómaiak kölcsönvették a Cagliaritól, Radja Nainggolant. A belga szintén a szűrőszerepében hívta fle magára a figyelmet, ez pedig végképp elhatározásra kényszeríthette Bradleyt, aki a pletykák alapján biztos helyet keres magának, ahol játszhat, és így biztos nem marad le a világbajnoki részvételről.

Azonban kérdéses, hogy Bradleynek hogy siekrül összehoznia távozását, lévén véglegesen szeretne meglépni a Stadio Olimpicoból, ahol ennyyre kitoltak vele. Állítólag már be is jelentkezett érte, az MLS-ben szereplő Toronto FC. Azonban kérdéses, hogy a kanadai gárda képes lesz-e kifizetni érte, a 6,5 millió eurós, becsült árát.

Balogh József