Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Paks: A meglepő döntés

Miután Horváth Ferenc aláírta győri szerződését, minden akadály elhárult Csertői Aurél paksi kinevezésétől. Ugyanakkor meglepő bejelentésre is sor került.

Az új vezetőedző és segédje Haraszti Zsolt ügyvezető mellett – paksifc.hu

Tolna megyében sem sokat vártak az új szakvezető kinevezésével. Csertői Aurél másfél éves szerződést köt, és már a stábja is megvan. „Nagy kihívás számomra ez a munka, tudom, hogy nehéz helyzetben van a csapat, és kőkeményen kell dolgozni, hogy elérjük a célunkat, azt, hogy a Paks bennmaradjon az NB I-ben. Az ősszel megszerzett tizenhét pontnál tavasszal többet kell gyűjtenünk a bennmaradáshoz. A csapatnak a védekezés a gyengéje, ezen kell mindenképpen javítanunk, mert a támadásnak is a biztos védekezés az alapja.” – fogalmazott Csertői a székfoglalójában.

Munkába állt az új szakmai stáb – nso.hu

Meglepetésként hatott Tököli Attila kinevezése. A volt válogatott támadó lesz ugyanis Csertői segítője a jövőben, de tavasszal még biztosan látjuk a pályán is. A harminchét éves csatár ugyanis belekóstolhat az edzői szakmába, valamint a paksiak számítanak rá pályafutása befejezése után is. Magát Tökölit is meglepte az új pozíciója, és természetesen megtiszteltetésnek veszi a feladatot.

Haraszti Zsolt ügyvezető elmondta, hogy Horváth Ferenccel kapcsolatosan mindenben megegyeztek a Győrrel, a hírekkel ellentétben semmilyen játékosokkal való kompenzálás nem született a két fél között, de valószínűleg lesznek, akik visszatérhetnek a bajnoktól. Ilyen lehet Lázok János, aki egy évre került a Rába partjára kölcsönbe, de előbb visszatérhet.

A klub háza tájáról az is fontos, hogy Bori Gábor iránt az MTK és a DVTK is élénken érdeklődik. De a vezetők ragaszkodnak hozzá, mint ahogy Szabó Jánoshoz is, akit szintén kiszemelt a DVTK.

Gavalovits Sándor