Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szilvási Péter: “…kicsit még izgultam, de aztán…” – exkluzív a Fürth győztes gólszerzőjével

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Greuter Fürth magyar tehetsége Szilvási Péter debütált az együttesben, ha pedig debütált, akkor egyből győztes góllal mutatkozott be. A FociClub.hu felkeresésére az ifjú védő készségesen reagált és tartott élménybeszámolót.

Szilvási Péter a Fürth ifjú titánja

“Egész héten a felnőttben edzettem, úgy érzem napról-napra egyre jobban fel tudom venni ezt a ritmust. A mai naptól kicsit féltem, első nagyobb megmérettetésem volt itt. Mindenki felidőzött, én a második félidőben játszottam. Az első pár percben kicsit még izgultam, de aztán pár jó megoldás után sikerült teljesen felvennem a játék ritmusát. A 82. percben pedig egy oldalszabadrúgás után sikerült betalálnom. Nagyon jó érzés volt, hogy első meccsemen sikerült betalálnom. Remélem ezt a szintet most már tudom tartani és sikerül fent maradnom az alapozás után is a felnőtt csapatban.”

Arra a kérdésere, hogy miként reagáltak a társak és az edző a következő választ adta – “Minden csapattársam gratulált. Nagyon közvetlenek velem, úgy érzem már valamilyen szinten befogadtak. Az edző ilyenkor meccs után nem mond semmit, szerintem holnap fogjuk valamilyen szinten elemezni a mérkőzést, a történteket.”

Gratulálunk Péternek és reméljük sok jót hallunk még felőle, ráfér a magyar labdarúgásra, illetve a válogatottra az erősítés! Csak így tovább!

Őszi Ádám