Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított a Hoffenheim német tehetsége

Lejárt volna a szezon végén a kontraktusa, de tárgyalóasztal mögé ültek és megeggyezésre jutottak, így marad a fiatal játékosa a kék trikóban.

A TSG 1889 Hoffenheim a tavalyi mélyrepülés után idén ismét úgy játszik, ahogy arra képes. A látványos és sok gólos játék egyik fontos eleme Sebastian Rudy, akivel szerződést hosszabbított a sinsheimi alakulat. A 23 esztendős középpályás eredeti kontraktusa a szezon végéig szólt, szóba is hozták korábbi csapatával, a VfB Stuttgartal, Rudy végül nem akart váltani.

stuttgarter-zeitung.de

“Mindig mondtam, hogy Hoffenheimban akarok maradni. A csapat útja tetszik nekem, öröm ebben a csapatban játszani és észrevenni, hogy számítanak rám.” – nyilatkozta Rudy.

A korábbi német utánpótlásválogatott középpályás idén 11 bajnokin jutott szóhoz, az előző három idény során is meghatározó tagja volt a csapatnak. Rudy 2010 nyarán igazolt a Hofféhoz, előtte a VfB Stuttgart csapatában futballozott.

“Sebastian egy rendkívül ügyes játékos, akinek a képességei még mindig nem teljesedtek ki. Örülünk neki, hogy a továbbiakban is vele dolgozhatunk.” – így Alexander Rosen sportigazgató.

Rudy szerződését három évvel toldották meg, mely így 2017-ig szól.

Kostyál Balázs