Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Videoton: Hosszabbítás, edzőtábor és egy kérdőjel

A Videoton labdarúgócsapata hosszabbított Kovács Istvánnal, Nikolics a lehetséges távozásáról beszélt, illetve az edzőtáborral kapcsolatosan is friss információk.

A négyéves szerződésének felénél új megállapodást írt alá Kovács Istvánnal a fehérvári klub, a részletek nem kerültek nyilvánosságra, azonban a másfél éve érkező Kovács elégedetten nyilatkozott az új szerződéséről. „Nagyon boldog vagyok, hogy meghosszabbította szerződésemet a klub. Nem gyakori az, hogy két és fél évvel a szerződés lejárta előtt hosszabbítanának egy játékossal. Úgy gondolom, ezzel a teljesítményem is elismerésre került. Ahogy eddig is, ezután is csak a Vidire fogok koncentrálni. Idén bajnokságot szeretnék nyerni a csapattal.” – fejtette ki érzéseit az U21-es válogatott középpályás, aki eddig 52 bajnokin szerepelt piros-kékben, és 5 gólt szerzett.

De nem csak Kováccsal, hanem Zsótér Donáttal is meghosszabbította szerződését a klub. Zsótér újabb három évre írt alá, majd örömmel beszélt a kontraktus meghosszabbításáról. „Néhány hónapja vetődött fel, hogy meghosszabbítjuk a szerződésemet. Mivel remekül érzem magam a Vidiben, örülök, hogy pont került az ügy végére. Ősszel nem kaptam túl sok játéklehetőséget, amiről természetesen én is tehetek, ugyanakkor fiatal vagyok még, van időm és remélem esélyem is lesz bizonyítani. A társak, az edzők és a vezetők egyaránt nagyon sokat segítenek a Vidinél, nagy reményekkel várom a tavaszt. Hamarosan edzőtáborba utazunk, jó csapatok ellen léphetünk pályára, ami fontos, hiszen maximálisan fel kell készülnünk a következő hetekben a szezon második felére. A négypontos hátrányt szeretnénk ledolgozni és megnyerni a bajnokságot, bízom benne, hogy ennek a célnak az eléréséhez én is hozzá tudok majd tenni.” – fogalmazott a klub hivatalos honlapjának a középpályás.

Nikolics már télen válthat

Már tavaly télen is vitte volna külföldi csapat, nevesül az akkor még élvonalbeli olasz Siena Nikolics Nemanját, ám a két klub tárgyalásának elhúzódása miatt kifutottak az időből. A labdarúgó menedzsere szerint ismét lesz esély a külföldi szerződésre. „Remélem ezúttal összejön Nikolicsnak egy külföldi szerződés. Jó szezont produkál, a válogatottban is bemutatkozott, vagyis minden adott ahhoz, hogy külföldre tudjon igazolni. Az olasz vonal továbbra is él vele kapcsolatban, de már nem ugyanaz a csapat, mint tavaly. Egyelőre tapogatózó egyeztetések voltak, konkrétumokról nem tudok beszámolni, de dolgozunk azon, hogy tavasztól a magyarnál erősebb bajnokságban szerepelhessen.” – mondta el Filipovics Vladan. Azonban a csatár egyelőre jól érzi magát a Videotonnál, ám fejlődése érdekében szeretné kipróbálni magát külföldön.

Hétfőtől edzőtábor

Spanyolországba, Marbellára utazik január 13-án, hétfőn a Vidi, ahol egy minitorna keretében megmérkőzik a lett Jurmala, a bolgár Plovdiv valamint az ukrán Dnipro együttesével is. Valamint egy független edzőmeccset is játszanak a piros-kékek a horvát Rijekával. Marbellán január 30-ig készülnek Sándor Györgyék.

Az spanyolországi edzőtábor programja:
2014. 01. 19. Videoton FC – FK Rijeka
2014. 01. 22. Videoton FC – FC Jurmala
2014. 01. 25. Lokomotív Plovdiv – Videoton FC
2014. 01. 28. vagy 29. Dnipro – Videoton FC

Gavalovits Sándor