Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: Szalai csapattárs a célkeresztben

Szigetországi sajtóinformációk szerint, az Arsenal együttesénél komolyan fontolóra vették, hogy a sok sérült miatt már most, januárban megpróbálják megszerezni a Schalke 04 támadó középpályást, Julian Draxlert.

A goal.com állítása szerint, az Arsenalnál komolyan gondolják, hogy ajánlatot tesznek még ebben a hónapban Draxlerért, aki a gelsenkircheni együttes legfontosabb láncszeme. Bár a német tehetség nem kifejezetten az a típusú játékos, akire Arsene Wengernek most szüksége lenne, a források mégis a sérült „Ágyús” csatárok pótlásaként, illetve Diego Costa, Ezequiel Lavezzi, Fernando Llorente, vagy Álvaro Morata alternatívájaként emlegetik, mint aki elképzelhetően az Emirates-be szerződhet.

A londoni csapatnál természetesen sok fantáziát láthatnak a 20 esztendős szélsőben, hiszen egyrészt még nagyszerű, és hosszú jövő állhat előtte, akinek ráadásul könnyű lenne beilleszkedése is az Arsenalba, lévén az első keretben négy honfitársa is található (Mertesacker, Özil, Gnabry, Podolski).

A korábban (kényszerű okok miatt) filléreskedő Arsenal már a nyáron is kifizetett egy hatalmas összeget egy németért, Mesut Özilért, egészen pontosan 47 millió eurót. Most azonban kételkedünk, hogy Wengerék megadnák Draxler, tavlay nyáron lefixált kivásárlási árát, ami kerek 40 millió lenne.

Mindenesetre egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az „Ágyúsok” támadó igazolnak az elkövetkezendő hetekben, sejtésünk szerint ez a játékos pedig a Real Madridtól, először csak kölcsönbe érkező Morata lehet.

Balogh József