Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A Klubvilágbajnokság 2023-as döntőjében a Real Madrid és a szaúdi Al-Hilal csapott össze. Jól kezdett és jól játszott a királyi gárda, ami öt gólig meg se állt, viszont az ellenfél is megmutatta magát három góllal. A mérkőzésen a Real örülhetett, Carlo Ancelotti csapata pedig az ötödik klubvilágbajnoki trófeáját emelhette a magasba.
(Photo by Mohammad Karamali/DeFodi Images via Getty Images)
Nagyon jól kezdett a Real Madrid, sokat veszélyeztetett, és a 13. percben a vezetést is megszerezte, amikor Benzema kiváló ütempassza után Vinícius Junior a kapu közepébe lőtt. A 19. percben már kettővel ment a Real: Modric jobb oldali beívelését a kapus rossz helyre ütötte, a dél-koreai Dzsang pedig épp Valverde elé tolta a labdát, aki a kapu közepébe lőtt. A 26. percben azonban már szépített is az Al-Hilal, amikor Marega tört kapura, majd a jobb alsót vette célba, és Lunyin hiába vetődött, a labda a léc alá pattant. A 36. percben majdnem ott volt az egyenlítés is a szaúdiak előtt, amikor Vietto passzával megindult Marega, de kicsivel a rövid felső mellé lőtt. A 41. percben már Benzema lőtt a bal alsó mellé négy méterről a Kroosszal összejátszó Valverde passzából, majd a 47. percben Kroos passzát Modric a jobb alsóba lőné 22 méterről, de vetődve fogja a labdát al-Muajuf. Ezzel ért véget a játékrész.
A második félidő még gólgazdagabb volt, mint az első. Továbbra is a Real játszott fölényben, és az 54. percben jött is a harmadik góljuk: Camavinga indította Viníciust, a brazil továbbadta Benzemának, aki a léc alá lőtt öt méterről. Nagyon hamar, az 58. percben jött a negyedik Real-találat is, ekkor Carvajal remekül adta be középre a labdát, amit Valverde a jobb felső sarokba lőtt közvetlen közelről. Nem adta fel azonban az Al-Halil, és a 64. percben ismét szépített egy gyönyörű góllal: a felfutó Abdulhamid passzolt Viettóhoz, aki betört a tizenhatosra, majd a kapu közepébe emelt a kifutó Lunyin fölött. Nem örülhettek azonban sokáig, mert a 69. percben ismét betalált a Real Madrid, és megszerezte az ötödik gólját is: Viníciust két csel után szerelték a védők, azonban a labda épp Valverde elé került, akitől egy csel után átvette a játékszert a brazil, majd jobbal a bal alsóba lőtt. A 71. percben ismét próbálkozott Vinícius, de a kapus kitolta a léc alá tartó labdát, majd Valverde lapos, jobb alsó sarokba tartó lövését is fogta vetődve al-Majuf. A 79. percben jött az utolsó szépítés az Al-Haliltól, ismét Vietto révén: Michael lapos passza után Nacho elesett, Camavinga pedig lemaradt, így pont jó volt Viettónak, akinek már csak az üres kapuba kellett lőnie a játékszert. A 81. percben még volt egy lehetősége a szaúdiaknak, ekkor Michael villant meg, ám Rüdegerbe lőtt, a kipattanót pedig Marega bal sarok mellé rúgta öt méterről. A hajrában a Real nyugodtan passzolgatott, nem volt már olyan sürgős nekik, és szépen megvárták a meccs végét, amelynek a végén ők örülhettek.
Real Madrid – Al-Hilal 5-3 (2-1)
Helyszín: Stade Moulay Abdallah (Rabat) Vezette: Anthony Taylor (angol)
Gólszerzők: Vinícius Junior (13. 69.), Valverde (18. 58.), Benzema (54.) ill. Marega (26.), Vietto (63. 79.)
Sárga lap: – ill. –
Kiállítás: – ill. –
Real Madrid: Lunyin – Carvajal (Vallejo, 79.), Rüdiger, Alaba, Camavinga – Modric (Nacho, 74.), Tchouaméni (Ceballos, 62.), Kroos (Asensio, 74.) – Valverde, Benzema (Rodrygo, 62.), Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Al-Hilal: al-Muajuf – Abdulhamid, Dzsang, al-Bulaihi, K. al-Davszari – Kanno, Cuéllar – Carrillo (Michael, 75.), Vietto (al-Hamdan, 86.), Sz. al-Davszari (N. al-Davszari, 75.) – Marega (Ighalo, 86.). Vezetőedző: Ramón Díaz
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…