Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar játékost igazolt a Ferencváros – HIVATALOS

Muhamed Besic súlyos sérülése után mindenképpen középpályást keresett a Ferencváros, és a kedd esti órákban be is jelentették egy új játékos érkezését…

 

A Ferencváros bejelentette, hogy az idény hátralévő részére kölcsönvette a Debrecentől a tehetséges középpályás, Baráth Péter játékjogát.

A 20 éves labdarúgó a Kisvárda akadémiáján nevelkedett, majd a Lokihoz került, ahol 2020-ben debütált a felnőttek között. Mostanáig 83 tétmérkőzésen kilenc gólt és 12 előkészítést regisztrált a hajdúságiak színeiben. Megbízható, stabil teljesítménye révén Marco Rossi is meghívta őt a magyar válogatott keretébe, ahol tavaly novemberben a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozhatott be.

“Péter játékát már nagyon régóta figyeljük. Amióta megbizonyosodtunk, hogy az NB I-ben is megállja a helyét, folyamatosan nyomon követtük. Látszódott, hogy egy nagy potenciállal rendelkező, fiatal magyar játékos. Ifjú kora ellenére is megfelelő tapasztalattal rendelkezik. A Fradi egy nagy lépés, de nagyon örülünk neki, hogy Péter ezt az utat választotta, s hogy ezt a kihívást elfogadta. Bízunk benne, hogy rövid, közép és hosszú távon ez egy jó döntés lesz. Örülünk, hogy egy fiatal magyar tehetséget tudtunk leigazolni a személyében” – jegyezte meg az átigazolás kapcsán a Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás.