Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Meglepő Rayo siker; szokásos Betis “blama”

A Rayo Vallecano egy, a beszámolók szerint nem éppen tipikus 1:0-ás mérkőzésen kerekedett felül a Getafe ellen idegenben. A Betis továbbra is képtelen bajnokit nyerni, ezúttal az Oasasuna nagy örömére tették mindezt a sevillai zöld-fehérek.

Az egy gól ellenére izgalmas mérkőzést játszott a két madridi gárda (www.neogol.com )

Getafe – Rayo Vallecano 0:1
Góslzerző:
A. Bueno 29.

Alberto Bueno 29. percben szerzett találatával a Rayo elhozta mindhárom pontot a Getafe otthonából. A tudósítások szerint lüktető, élvezetes és sok helyzettel tarkított mérkőzést játszottak a csapatok; csupán a további gólokkal maradtak adósok. A “darazsak” fontos győzelmet arattak a kiesés elleni harcukat figyelembe véve. A Rayo ugyan csak 19. a táblázaton, ellenben igen szoros a tabella alsó felében a tömörülés, 2 pontra van mindössze a már bennmaradó helyen tanyázó Elche. A Getafe a 10. pozíciót foglalja el.

Betis – Osasuna 1:2
Gólszerző:
Jorge Molina 80. ill. R. Torres 2., Figueras 54. (öngól)
Kiállítva: Nono (38.) ill A. Fernandez (60.)

Immáron 11 mérkőzés óta nem nyert bajnok mérkőzésen az Európa Liga legjobb 32 csapata közé bejutó Betis. A sevillai-zöld fehérek a hétközi Athletic Bilbao ellen ugyan 1 gólos, minimális győzelmet arattak a kupában, ám a hétvégére máris visszatértek régi formájukhoz.

Rémálomszerűen kezdte a találkozót a Betis. A vendég Osasuna már a 2. percben előnyhöz jutott, ráadásul a hazaiak a 38. percben már emberhátrányba kerültek. Mindez hogyha nem lett volna elég, a második félidő elején megduplázta előnyét a pamplónai gárda; sőt! 2:0-nál még egy büntetőt is kihagyott a Betis… A hazaiak előtt némi remény felcsillanni látszott, amikor is a 60. percben egyenlő létszámban folytatták a csapatok. A Betis Jorge Molina révén a 80. percben szépített, azonban az egyenlítésre már nem futotta a zöld-fehérek erejéből.

Az Osasuna fontos győzelmet aratott, és az előkelő 12. pozícióba jött fel a táblázaton. A Betis pedig… nagy változásokra van szüksége a csapatnak minél előbb, hiszen már most 5 pontos távolságból “szemlélődnek” a tabella alján.

Nagy Ákos