Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Brahim Diaz korai gólja döntött, a Milan előnyből várhatja a Tottenham elleni visszavágót! – videóval

Megkezdődött a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza. A keddi játéknapon az egyik párosítás az AC Milan és a Tottenham összecsapását hozta.

(Photo by Catherine Ivill/Getty Images)

Mindkét csapatra alaposan rájárt a rúd az elmúlt időszakban, hiszen a Milan és a Tottenham is pocsék eredményeket produkált az előző hetekben. Ezen kívül a sérülések sem kerülték el egyik felet sem, ami a kezdőcsapatokon is alaposan meglátszott. Ennek ellenére a felek nagyon aktívan kezdték az összecsapást, és már a 7. percben gólt láthatott a San Siro közönsége! Ekkor Theo Hernández nyert meg egy fejpárbajt Romeroval szemben, majd az ötös sarkáról kapura lövéssel próbálkozott, ami Forsterről kipattant. A játékszer Brahim Diaz elé került, akinek a lövését Forster nagy bravúrral védte, a felpattanó labdát Diaz viszont fejjel már a hálóba juttatta, 1-0! A gólt követően a Spurs igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, de ez nagy helyzetekben nem igazán tudott megmutatkozni, többnyire veszélytelen távoli lövésekkel és beadásokkal próbálkoztak. A Milan ezzel szemben a stabil védekezésére igyekezett építeni, amelyből a labdaszerzéseket követően gyors ellentámadásokat próbáltak vezetni, de egyik fél sem járt sikerrel a szünetig.

A második játékrész első felében még kevesebb lehetőséget láthatott a publikum. A játék rendíkvül tördeltté vált, egyik fél sem tudott érdemleges támadást vezetni, ráadásul a Milan játékosok ápolásai is egyre hosszabb ideig tartottak. Az első nagy lehetőségre egészen a 78. percig kellett várni, ekkor egy beadást Giroud tudott továbbfejelni de Ketelaere felé, a belga játékos fejese viszont elkerülte a kaput. Nem sokkal később Thiaw is fejjel veszélyeztette a vendégek kapuját, de az ő próbálkozásából sem született gól, miután a labda centikkel elszállt a jobb kapufa mellett. A véghajrában a Tottenham ugyan mindent megtett, hogy egyenlíteni tudjon, de a mai estén egyszerűen semmi nem jött össze a számukra, így a visszavágónak egygólos hátrányból vágnak neki Antonio Conte tanítványai.

AC Milan – Tottenham 1-0 (1-0)
Helyszín:
San Siro Vezette: S. Scharer
Gólszerző:
B. Diaz (7.) ill.-
Sárga lapok: Tonali (80.), Hernández (90+2.) ill. Romero (48.), Dier (63.)
Kiállítás: -ill.-

AC Milan: Tatarusanu – Thiaw, Kjaer, Kalulu – Hernández, Tonali (Pobega 86.), Krunic, Saelemaekers (Messias 77.) – Leao (Rebic 90+1.), Diaz (de Ketelaere 77.) – Giroud Vezetőedző: Stefano Pioli

Tottenham: Forster – Lenglet (Davies 81.), Dier, Romero – Emerson, Skipp, Sarr, Perisic – Kulusevski (Richarlison 71.), Son (Danjuma 81.) – Kane Vezetőedző: Antonio Conte

A mérkőzés összefoglalója:

A nyolcaddöntők eredményei és további programja:

Kedd:
AC Milan – Tottenham 1-0
Paris Saint-Germain – Bayern München 0-1

Szerda:
21:00 Borussia Dortmund – Chelsea (Tv: M4 Sport)
21:00 Club Brugge – Benfica (Tv: Sport 1)

02.21. Kedd:
21:00 Eintracht Frankfurt – Napoli
21:00 Liverpool – Real Madrid

02.22. Szerda:
21:00 RB Leipzig – Manchester City
21:00 Inter – Porto