Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ujjgyakorlat római módra – videóval

Egy percig sem volt esélye Rómában a Genoának, csak az volt a kérdés, mennyit javítanak gólarányukon a Farkasok. A mérkőzést furcsa közjáték szakította félbe: Matuzalemet piros lapig hergelték a hazai fanatikusok.

Florenzi hatalmas gólt szerzett – Fotó: Ansa

Totti vezetésével szanaszét tépték a Farkasok a Genoát, a hazaiaknál kezdőként kapott lehetőséget Radja Nainggolan. A kezdősípszótól kezdve fölényben játszottak a hazaiak, az első gólra mégis 25 percet kellett várni: Totti szabadrúgása után a védők addig szerencsétlenkedtek, amíg Florenzihez nem került a labda. A támadó nem sokat cicózott, tíz méterről gyönyörűen ollózott a kapuba.

A gól utáni percek is a rómaiakról szóltak, Gervinho előbb kihagyta a saját helyzetét – pontosabban Perin védte a lövését –, aztán jól passzolt Totti elé, aki némi védői segítséggel megduplázta csapata előnyét. A Genoa rettenetes napját betetézte, hogy amikor végre eljutottak egy szögletig, egy klasszikus kontra után harmadszor is maga mögé nyúlhatott Perin – ezúttal Maicon volt a gólszerző.

A második félidőből még tíz perc sem telt el, amikor tovább mélyültek a vendégek sebei: Totti szögletét Benatia fejelt kapuba kilenc méterről. A maradék időben nagyon visszaesett a játék, egyik csapat sem akart igazán semmit. Gasparini is csak cserélni szeretett volna, de nagyon nehezen jött össze neki. A Genoa trénere Matuzalem helyére akarta beküldeni Cofie-t, de a korábban Lazióban focizó játékos, miközben lefelé battyogott a pályáról, a római szurkolók szidalmaira heves ujjmutogatással válaszolt. A játékvezető sárga lappal díjazta Matuzalemet, és mivel már a második volt neki, a pirosat is felmutatta. Közben hiába szaladt be tettre készen és lelkesen Cofie, vissza kellett szaladnia a kispadra. Tőzsér Dániel ezen a vasárnapon sem kapott lehetőséget.

Roma – Genoa 4-0 (3-0)
Gsz.: Florenzi (25.), Totti (30.), Maicon (43.), Benatia (53.)
Kiállítva: Matuzalem (59.)

Piller Krisztián