Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: döntetlennel zárult a Fehérvár és a Puskás rangadója

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) szombat esti mérkőzésén a MOL Fehérvár és a Puskás Akadémia csapott össze egymással egy Fejér vármegyei rangadó keretein belül…

 

A végig kiélezett és kicsapongó játékot hozó mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget a MOL Fehérvár és a Puskás Akadémia között. Tíz perc elteltével megszerezhették volna a vezetést a felcsútiak, miután Heister megmagyarázhatatlan módon középre az ellenfélhez fejelt egy szabad labdát, Corbu pedig a hálóba vágta azt. Hosszas videózás után azonban kiderült, hogy az akció korábbi szakaszában leshelyzet előzte meg a gólt, így megúszta a Fehérvár. A kezdeti nehézségek után valamelyest rendezte sorait a hazai csapat és vezetett néhány ígéretes támadást, de jobbára a vendégek akarata érvényesült, azonban gólt ők sem tudtak szerezni az első félidőben. A szünet előtt még a hazaiak előtt is adódott egy komoly lehetőség, Kastrati bejátszása után azonban Batik óriási mentett Szabó L. elől. A második félidőből tíz perc telt el, amikor Kastrati szögletét az újonnan igazolt Csongvai Áron perdítette a rövid saroknál a hálóba. A hátrányba kerülés után a felcsútiaknak lett sürgősebb és több akciót vezettek, közben a fehérváriak ellenakciókra rendezkedtek be, melyekkel többször is veszélyt teremtettek Markek kapuja előtt. Bő tíz perccel a vége előtt rövid időn belül két nagy helyezete is volt a Puskásnak, azonban mindkét cserejátékos, Levi és Puljics mellő lőtte a maga lehetőségét. Az ébredező felcsútiak kisvártatva kiegyenlítettek, a svéd légiós Jonathan Levi az első gólját szerezte az NB I-ben, miután egy lefordulást követően nagyszerűen küldte el Fiolát, majd tüzelt a hálóba. A hajrá meglehetősen zaklatottan alakult, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de egyik csapat sem szerzett már újabb gólt, így 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó.

MOL Fehérvár – Puskás Akadémia 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Csongvai (55.) ill. Levi (82.)
Kiállítva: Kastrati (90+4.), ill.

A 20. forduló eddigi eredményei és további programja

Péntek:
Kisvárda – Újpest 2-1

Szombat:
Paks – Mezőkövesd Zsóry 0-2
Ferencváros – Kecskemét 1-1
MOL Fehérvár FC – Puskás Akadémia 1-1

Vasárnap:
15:00 Zalaegerszeg – Vasas (Tv: M4 Sport)
17:30 Bp. Honvéd – Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása


Standings provided by Sofascore