Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a Newcastle otthonában is nyerni tudott a Liverpool! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 24. fordulójának szombati játéknapját a Newcastle United és a Liverpool összecsapása zárta.

(Photo by Stu Forster/Getty Images)

A bajnokság legjobb védelmével rendelkezik a Newcastle United gárdája, amely az eddig lejátszott 22 mérkőzésén mindössze 13 gólt kapott, és csupán egyetlen alkalommal szenvedtek vereséget a szezon folyamán, igaz akkor pont a Liverpooltól kaptak ki. Az igen gyenge formában lévő „Vörösök” egy Everton elleni derbi megnyerésével hangolt erre a találkozóra, de ezen a mérkőzésen már nagyon korán hátrányba kerülhettek volt. A 4. percben ugyanis Saint-Maximin adott kiváló labdát Almironnak, Alisson viszont kiválóan robbant ki a kapujából és meg tudta fogni a támadó lövését. A következő percekben is a Newcastle irányította a játékot, de a 10. percben ki tudtak szabadulni a vendégek, és egy formás akció végén megszerezték a vezetést! Alexander-Arnold adott kiváló labdát Darwin Nuneznek, aki egy szép átvételt követően el tudta lőni a labdát Pope mellett, 0-1! Nem sokkal később még tovább tudta növelni előnyét a vendég alakulat! A 17. percben egy újabb támadást vezettek a „Vörösök”, aminek a végén Salah adott egy zseniális passzt Gakponak, aki az átvétel után még pont el tudta tenni a játékszert a kapus mellett, 0-2! A 22, minutumban aztán mondhatni, hogy el is dőlt az összecsapás. Egy Newcastle szabadrúgást követően Alisson húzta le a labdát és rögtön indította Salaht, a kifutó Pope viszont megelőzte az egyiptomi támadót, igaz ezt követően elesett és kézzel ért a labdába! A játékvezetőnek így ki kellett állítania a hálóőrt, amivel a kétgólos hátrány mellé még emberhátrányba is kerültek a hazaiak. A kényszerűségből becserélt Dubravkát rögtön tesztelték is a vendégek, de a kapus fogni tudta Gakpo közeli fejesét. A 31. percben közel járt a Newcastle ahhoz, hogy szépíteni tudjon, de Alisson újabb fontos védést mutatott be, ezúttal Saint-Maximinnel szemben. A félidő végéhez közeledve ismét rendkívül közel járt a gólszerzéshez a hazai gárda, de Dan Burn fejesénél a felsőléc mentette meg a Liverpoolt.

A második játékrészben már jelentősen visszább esett a mérkőzés irama. Egyrészt a Newcastle nem tudta fenntartani azt az intenzitást 10 emberrel, amit az első félidőben produkált, másrészt a félidő közepén Eddie Howe több kulcsfontosságú játékosát is lecserélte, ezzel is jelezve, hogy elkezdett készülni a következő héten esedékes Ligakupa fináléra. Ez a félidő szinte komoly helyzetek nélkül folyt le, a 82. percben a Newcastle csak ki tudott dolgozni egy nagy lehetőséget: ekkor Anthony Gordon került ígéretes helyzetbe, de ő sem tudott túljárni Alisson eszén. A 88. minutumban közel járt a harmadik gól megszerzéséhez a Liverpool, ám Jota közeli fejese elkerülte Dubravka kapuját. Az utolsó percek is a portugál támadóról szóltak, aki előbb egy újabb fejessel próbálkozott, ami szintén célt tévesztett, majd a hosszabbításban egy ziccert is kidolgozott saját magának, de a védők a gólvonal előtt menteni tudtak, így végül megmaradt a két csapat között a kétgólos különbség. A Liverpool ezzel a sikerrel ismét növelte az esélyét arra, hogy a szezon végén odaérhessenek a BL indulást érő helyek valamelyikére, míg a Newcastle elszenvedte a második vereségét a szezon folyamán!

Newcastle United – Liverpool 0-2 (0-2)
Helyszín:
Sports Direct Arena Vezette: A. Taylor
Gólszerzők:
ill. Nunez (10.), Gakpo (17.)
Sárga lapok: Almiron (38.) ill. Fabinho (20.)
Kiállítás: Pope (22.) ill.-

Newcastle United: Pope – Burn, Botman, Schar, Trippier (Murphy 64.) – Anderson (Dubravka 24.), Joelinton (Ritchie 71.), S. Longstaff – Saint-Maximin, Isak (Wilson 64.), Almiron (Gordon 64.) Vezetőedző: Eddie Howe

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Gomez, van Dijk, Robertson – Henderson (Elliott 59.), Fabinho, Bajcetic (Milner 59.) – Salah, Nunez (Jota 59.), Gakpo (Firmino 59.) Vezetőedző: Jürgen Klopp

A mérkőzés összefoglalója:

A 24. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Aston Villa – Arsenal 2-4
Brentford – Crystal Palace 1-1
Brighton – Fulham 0-1
Chelsea – Southampton 0-1
Everton – Leeds 1-0
Nottingham Forest – Manchester City 1-1
Wolverhampton – Bournemouth 0-1
Newcastle – Liverpool 0-2

Vasárnap:
15:00 Manchester United – Leicester City (Tv: Match 4)
17:30 Tottenham – West Ham United (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:


Standings provided by Sofascore