Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
A magyar bajnok Ferencváros már izgatottan várja, hogy mely csapatot fogja kapni az Európa-liga nyolcaddöntőjében a 16 közé jutásért esedékes párharcok győztesei közül…
A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov az orosz Szport-Ekszpressznek adott interjút a napokban, akik a zöld-fehérek Európa-liga-folytatásáról kérdezték a mestert:
„Azt preferálnám, ha hazai pályán játszanánk az első mérkőzést az El-nyolcaddöntőben, de mivel kiemeltek leszünk, a visszavágót rendezzük mi. Bárkit is kapjunk ellenfélnek, a lényeg az, hogy milyen állapotban leszünk a mérkőzések előtt.”
Az orosz szakember azzal kapcsolatban is kifejtette a véleményét, hogy nem tudták volna megtartani az Union Berlinhez távozó Aissa Laidounit: “Elveszítettük Laidounit. Hogyan is tarthattuk volna meg? Az Union Berlin a Bayern Münchennel harcol a Bundesliga élén. Besic súlyosan megsérült. Már átesett a műtéten Innsbruckban, az év végéig nem játszhat, továbbá Nguyenre és Owusura sem számíthatunk. Ezért azt mondom, a sorsolás előtt korai az esélyeinkről beszélni.”
Az FTC szakvezetője Malcom és Claudinho honosításáról is beszélt, akik ezentúl akár az orosz válogatottat erősíthetik, bár esetleges válogatottbeli szereplésükről ellentmondásos sajtóinformációk keringnek:
“Talán lemaradtam valamiről, de mind a ketten a brazil válogatottat erősítették az olimpián. Nem igazán értem, hogyan kaphatták meg az orosz állampolgárságot, és hogyan lehetnek orosz válogatott játékosok, de ha így alakul, akkor mindenképpen erősítések lennének az orosz válogatott számára.”
Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!