Ezért vette fel a Rossoneri mezét az egymás elleni meccs lefújása után…
Idén nyáron igazolta le őt a francia csapat!
Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
A “pávák” amennyiben kitudják harcolni a bennmaradást az élvonalban, úgy a londoniak középpályása érkezhet, aki az új érkezők mellett nem számíthat sok játéklehetőségre.
(Photo by Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images)
Szigetországi sajtóinformációk szerint a Leeds United egyik nyári átigazolási célpontja a Chelsea labdarúgója, Ruben Loftus-Cheek. A 27 éves játékos szerződése 2024-ig szól a “kékekkel”, így ha némi pénzt akarnak látni belőle, akkor a nyáron mindenképpen túl kell, hogy adjanak rajta.
A 10-szeres angol válogatott középpályás még Thomas Tuchel irányítása alatt rendre megkapta a bizonyítási lehetőséget a szezon elején, majd Graham Potter érkezésével alig-alig játszhatott. Az új érkezők következtében pedig valószínűleg még kevesebbre fog csökkeni a játékperceinek a száma, pláne, ha a nyáron újabb játékosokat fog igazolni a londoni gárda.
Loftus-Cheek a Chelsea-nél nevelkedett, amelynek első számú keretébe 2015-ben került fel. Két alkalommal adták kölcsönbe, egyszer a Crystal Palace-nak, egyszer pedig a Fulhamnek. A “kékek” színeiben minden versenysorozatot figyelembe véve 144 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 13 gólt és 17 gólpasszt jegyzett.
Ezért vette fel a Rossoneri mezét az egymás elleni meccs lefújása után…
Idén nyáron igazolta le őt a francia csapat!
Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…