Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jet-Sol Liga, női NB I: Edzőváltás Kispesten, erőnléti tréner Csepelen

Zajlik az élet a női élvonalban is. Az Astra erőnléti edzőt igazolt, míg Kispesten elköszöntek Zacsovics Tibortól.

Astra. Korábbi magyar bajnok sprinterrel erősített a csepeli klub. Horváth Gergely többször is magyar bajnok lett, illetve több világversenyen is indult. A sprinter feladata nemcsak a nagypályás együttes, de a futsalcsapat erőnlétéért is felel tavasszal. A jelenleg az Eurosport szakkomentátoraként dolgozó atléta január elsejétől segíti a rózsaszín-feketéket.

Honvéd. Nem sokáig lehetett a kispestiek edzője Zacsovics Tibor. A harmadik forduló után vette át a csapatot Salkovics Gáborral karöltve, és bár nem tudták elmozdítani a kiesőhelyről a piros-feketéket, több mérkőzésen is csak nüánszokon múlott a pontszerzés. A tavaszra tehát új edzővel készülnek Staar Gabrielláék, bár azt még nem tudni ki veszi át a Zacsovics-Salkovics duótól a kormánybotot.

Gavalovits Sándor