Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

KTE: Rajczi Péter után elköszönt Antal Botond is

Rajczi távozásáról délelőtt már beszámoltunk, most kiderült, hogy a fiatal kapus sem marad a lila-fehéreknél. Antal Botond két együttesnél van képben.

Antal Botond elköszönt a Kecskeméttől – fourfourtwo.hu

A 22 esztendős kapus 2011-ben érkezett a lila-fehérekhez, azóta 33 bajnokin védte a Kecskemét kapuját. Vele kapcsolatban a Diósgyőrt és a Győrt emlegetik, mint lehetséges célállomás. „Szeretnék köszönetet mondani a klub minden alkalmazottjának! A vezetőknek, akik végig nagyon korrektek voltam velem az itt eltöltött idő alatt, a csapattársaknak a rengeteg segítségért, a szurkolóknak pedig azért a szeretetért, amivel megtiszteltek az évek során. Mindig jó szívvel fogok gondolni ezekre az évekre!” – köszönt el klubjától a kapus.

Ugyanakkor nem csak távozók vannak, hanem ’érkezők’ is. Profi szerződést kapott ugyanis Szalai Dániel. A 17 éves fiatal már játszott a felnőttek között a Ligakupában. A csatár a kiemelt U18-as bajnokságban szerepelt, ahol 13 meccsen 16 gólt hintett.

Gavalovits Sándor