Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
Tizenhárom esztendő után hazaért Adrian Mutu, a román labdarúgás fenegyereke, aki góljai mellett balhéiról, beszólásairól és drogügyleteiről híresült el. A 35 esztendős támadó az AC Ajaccio gárdáját és a francia élvonalt hagyta maga mögött.
Új klubja az FC Petrolul Ploiești lesz, mely a román labdarúgó-bajnokság második helyén áll két ponttal lemaradva a listavezető Astra mögött. A válogatottból kitiltott támadó tehát egyből a bajnoki címért szállhat harcba.
A klub hivatalos honlapján jelentette be Mutu szerződtetését, mely úgy fest nagy cécót, felhajtást hoz magával. A hivatalos sajtótájékoztatót romániai idő szerint 17 órakor tartják, majd a nyugati kultúrából merítve egy órával később a stadionban mutatják be a támadót a kilátogató szurkolóknak, ahogyan azt például a Real Madrid, vagy a Barcelona szokta új játékosai esetében.
Mutu az 1999-2000 szezonban a Dinamo Bucuresti színeiben szerepelt utoljára hazája pontvadászatában, akkor 33 meccsen 22 gól szerzett, bajnok és kupagyőztes lett. Vajon a fővárosi klub hívei miként üdvözlik majd egykori kedvencüket a két csapat egymás elleni meccsén, illetve mennyire lesz balhémentes a támadó hazatérése?
Őszi Ádám
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Nyilvánosságra került az októberi folytatás menetrendje…
Ótgólos meccsen győzedelmeskedtek a magyar fiatalok…
Több név is felmerült a brazil hátvéd kiesése végett
Ugyanakkor két olyan játékos is bekerült, akit legutóbb a felnőtt válogatotthoz hívtak…
Újabb áldozatot szedett a sűrű meccsnaptár…
Kihirdette a névsort Julian Nagelsmann…
Az angol sportsajtóban megjelentek szerint a Newcastle United együttesét elhagyni készül januárban a “szarkákat” öt éve szolgáló Miguel Almiron. (Photo by George Wood/Getty Images) Mint ismert, a paraguayi válogatott szélső távozása már a nyáron is napirendi ponton szerepelt, ám akkor Almiron visszautasítva többek között az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) klubjait is, végül maradt Angliában. A […]
Amennyiben Salah valóban távozik a szezon végén…
Tiszta vizet öntött a pohárba…