A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha balenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Nyilvánosságra került az októberi folytatás menetrendje…
Ótgólos meccsen győzedelmeskedtek a magyar fiatalok…
Több név is felmerült a brazil hátvéd kiesése végett
A Mezőkövesdet elhagyó Vaskó Tamás, és az Izraelből hazatérő Hrepka Ádám is Garami József keze alatt készül. Egyezség nincs, de lehetséges, hogy tavasszal mindketten kék-fehérben futballoznak.
Vaskó Tamás érdekes évet tudhat maga mögött. A Videotonban stabil kezdő volt, egészen Paulo Sousa érkezéséig, majd Kecskemétre került, ahol az anyagi nehézségek miatt nem töltötte ki szerződését. A Mezőkövesd a bajnoki hajrára szerződtette a válogatottban is megforduló hátvédet. Hogy nem csinált rossz vásárt vele a borsodi alakulat, bizonyítja, hogy azon a három bajnokin, amikor szerepelt, hét pontot szedett össze a sárga-kék csapat. „Vaskó Tamást még fél évig megállapodás köti a Mezőkövesdhez, ám a szerződése szerint ingyen távozhat, ha számára megfelelő ajánlatot kap másik klubtól, akár itthonról, akár külföldről.” – fogalmazott Fülöp Ferenc, a labdarúgó ügynöke.
Hrepka Ádám is nevelőegyesületében készül, miután hazatért Izraelből. A Bei Jehudát elhagyó csatárral kapcsolatosan a nyelvi nehézségeket is megemlítik, mint beilleszkedési gondot. Az továbbra is kérdéses, hol folytatja pályafutását a korábban Hollandiát is megjárt támadó.
Gavalovits Sándor
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha balenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Nyilvánosságra került az októberi folytatás menetrendje…
Ótgólos meccsen győzedelmeskedtek a magyar fiatalok…
Több név is felmerült a brazil hátvéd kiesése végett
Ugyanakkor két olyan játékos is bekerült, akit legutóbb a felnőtt válogatotthoz hívtak…
Újabb áldozatot szedett a sűrű meccsnaptár…
Kihirdette a névsort Julian Nagelsmann…
Az angol sportsajtóban megjelentek szerint a Newcastle United együttesét elhagyni készül januárban a “szarkákat” öt éve szolgáló Miguel Almiron. (Photo by George Wood/Getty Images) Mint ismert, a paraguayi válogatott szélső távozása már a nyáron is napirendi ponton szerepelt, ám akkor Almiron visszautasítva többek között az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) klubjait is, végül maradt Angliában. A […]
Amennyiben Salah valóban távozik a szezon végén…
Tiszta vizet öntött a pohárba…
Tizenegy gólra az abszolút csúcstól…
Két gólt szerzett a címvédő ellen…
A csapatkapitány nehéz mérkőzésre készül…
Messi duplázott a Columbus Crew otthonában…
A csapat edzője adott tájékoztatást…
A Liverpool hozta a kötelezőt a Bolognát fogadva, míg a Juventus parádés mérkőzést játszott a Lipcse otthonában!
A Benfica négy góllal küldte haza Lisszabonból az Atlécio Madridot…
Példátlan dolgok is történtek a katalán csapattal!