A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
Az NB I szombati játéknapjának kiesési rangadóján a MOL Fehérvár 2-1-es győzelmet aratott a Vasas felett, mellyel égető fontosságú három pontot szerzett…
A Vasas vezetőedzője, Kondás Elemér szerint nem érdemelt vereséget a csapata a MOL Fehérvár elleni összecsapáson:
“Mert nem érdemeltünk vereséget annak ellenére, hogy nem kezdtünk jól. Nem működött, amit elterveztünk, mert jól lépegettek vissza a védelmünk elé. Gólt is kaptunk, úgyhogy muszáj volt váltanunk, ami működött is, gyorsan tudtunk egyenlíteni, jó támadásokat tudtunk vezetni. A második félidőben volt egy-két ember, aki elfáradt, próbáltunk frissíteni, de nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A második gólt szerencsétlen körülmények között kaptuk. A Fehérvár csak meddő mezőnyfölényben volt, nekünk meg jobban kellett volna sáfárkodnunk a megszerzett labdákkal, mert idegenben egy lőtt góllal ritkán lehet mérkőzést nyerni.”
Győzelmével a Fehérvár a kilencedik helyen öt pontra távolodott a kiesőzónától, míg a Vasas maradt a sereghajtó pozíciójában.
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…