Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított a Rapid két tehetsége

Az osztrák rekordbajnok két fontos lépést tett jövője érdekében: egy fiatal jobbhátvéd és egy fiatal csatár is új szerződést írt alá.

Az osztrák SK Rapid Wien két tehetséges játékosával is szerződést hosszabbított. A nevesebb közülük Dominik Starkl, aki idén már kilenc bevetésnek örvendhetett a Tipp3 Bundesligában, a bizalmat két góllal és két gólpasszal hálálta meg. A 20 esztendős futballista az előző szezon végén mutatkozott be a profik között, eddig összesen 17 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára.

facebook.com/skrapid

“A szerződéshosszabbítások megerősítik a filozófiánkat, mely szerint fiatal játékosokra építünk a saját akadémiánkból. Mindkét játékosnál nagy potenciált látunk.” – így a nemréigben kinevezett sportigazgató, Andreas Müller.

A másik reménység Mario Pavlevic, aki a védelem jobbszélén játszik. Az Eisenstadt városában született osztrák szintén húsz éves, de tapasztalata már neki is van a Tipp3 Bundesligából, ahol az ősszel hat találkozón lépett a gyepre.

Starkl és Pavlevic is egyaránt 2017-ig szóló szerződést szignáltak.

Megvan az első távozó:

Mint arra számítani lehetett külön utakat jár a jövőben az SK Rapid Wien és Harald Pichler. A 26 esztendős védő ugyanis ebben az idényben már nem tartozott a meghatározó figurák közé, így két és fél év után maga mögött hagyja az osztrák fővárost. Pichler következő csapata az SV JOSKO Ried, ahol 2015-ig írt alá.

Kostyál Balázs