A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bár a szenzáció mértéke kissé megzuhanhat, ugyanis nem a Bajnokok Ligájáról, vagy a még így is nívósabb Francia Kupáról, hanem „csak” a Ligakupáról van szó. A párizsi együttesnél kinyilvánított cél, hogy hazai terepen a triplázásra hajtanak, így Ibraéknak teljes erőbedobással kellett küzdeniük tegnap este.
Coupe de la Ligue; Negyeddöntő
A Paris Saint-Germain ellenfele, a bajnokságot bukdácsolással kezdő, ám mostanra nagyjából magára talált Bordeaux volt. A találkozót utóbbi klub otthonában, a Stade Jacques-Chaban-Delmas-ban rendezték, majdnem 30 ezer ember előtt.
A találkozó favoritja egyértelműen a vendég gárda volt, amelytől pár nappal ezelőtt, Laurent Blanc vezetőedző egyértelműen kijelentette, hogy mindenképp meg akarják nyerni, a Ligakupát. Ennek megfelelően a kissé mellőzött, és több játéklehetőségre vágyó Javier Pastore góljával, az első játékrész utolsó percében megszerezték a vezetést. Azonban a folytatásban meglepő fordulat történ, ugyanis a gaboni Biyogo egyenlíteni tudott.
A hajráig nem is változott az eredmény, ám az utolsó pillanatokban kétszer is betaláltak a párizsiak, előbb Rabiot, majd Matuidi révén, így a PSG 3-1-es sikerrel masírozott, a sorozat elődöntőjébe.
Girondins Bordeaux – Paris Saint-Germain 1-3
Gólszerzők: Biyogo (48. perc), illetve Pastore (45.), Rabiot (85.), Matuidi (88.)
A Ligakupa maradék három negyeddöntőjét ma rendezik, íme a párosítások:
Olympique Lyon – Olympique Marseille
Troyes – Évian
Nantes – Nice
Balogh József
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”