Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Persze nem a közeljövőben. A brazil védő ugyanis egyelőre jól érzi magát, ám már többször is kijelentette, hogy ha elhagyja Párizst, akkor azt csakis az AC Milan kedvéért tenné.
A 29 esztendős Silva 2012 nyarán érkezett a Milánóból, egy új, épülő „királyságba”, a Paris Saint-Germainhez. A brazil sztár akkor sokakat meghökkentett akkoriban, hogy a „pénzért elárulta” a piros-feketéket. Persze azóta az élet igazolta a bekk helyes döntését, ugyanis a az olasz gárda csak árnyéka egykori önmagának, miközben Silvából a PSG csapatkapitánya lett, és 2013 tavaszán bajnoki címet is ünnepelhettek. És bár mindkét együttes ott van a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata között, a döntő többség alighanem Ibrahimovic-ék végső győzelmére fogadna, mint Kakáékéra.
A brazil válogatott játékos már korábban már többször is elmondta, hogy ha teljesíti céljait a PSG-nél, szívesen visszatérne a San Siroba, hiába csábítgatja már most is többek között, az FC Barcelona. Sőt, Silva a minap ismét nyomatékosította, jövőbeni elképzelését:
„Az olasz futball hiányzik, hiszen én mindig is szerettem, már egészen kicsi koromban is azt követtem. Amikor a Milanban voltam, nagyon boldog voltam, hogy a Serie A-ban játszhatok. Remélem, hogy visszatérhetek egy nap.” – nyilatkozta, a La Gazetta dello Sportnak.
Thiago Silva 2009 januárjától három, és fél esztendőt játszott az AC Milanban, mely idő alatt egy-egy bajnoki címet, és olasz szuperkupát nyert.
Balogh József
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…
A sportigazgató a két német válogatott klasszis jövőjéről…
7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…