Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az MLS-ből igazolna a Mönchengladbach – sajtóhír

A német együttes a szerződése lejártával biztosan távozó Marcus Thuram helyettesét már most keresi, aki úgy fest, hogy az amerikai labdarúgó-bajnokságból (MLS) érkezhet.

(Photo by Andy Lyons/Getty Images)

A Sky Sports értesülései szerint a Borussia Mönchengladbach a Cincinnati támadóját, Brandon Vázquezt szemelte ki francia támadójának a pótlására. A 24 éves csatárt 2025-ig köti szerződés az ohiói állami együtteshez, piaci értékét pedig 7 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com.

Vázquezt 2019-ben mindössze 181 ezer euróért igazolta le a Cincinnati a Nashville együttesétől. Azóta 92 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a bizonyításra, amelyeken 27 gólt és 14 gólpasszt jegyzett. A támadó a jó formájának köszönhetően az amerikai válogatottban is bemutatkozhatott januárban, két találkozón lépett pályára, ráadásul a debütálásán sikerült is betalálnia, habár az USA 2-1-es vereséget szenvedett Szerbiával szemben.

Nem lenne egyedi eset, hogy az MLS-ből igazolna német csapat, ugyanis ezt az utat járta be például Christian Pulisic vagy Giovanni Reyna is, akik a Borussia Dortmund hívását fogadták el.