Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új edző érkezését jelentette be a MOL Fehérvár – HIVATALOS

Miután a MOL Fehérvár két hete bejelentette új vezetőedzőjét, a szerdai napon nyilvánosságra hozták egy újabb stábtag érkezését…

 

A MOL Fehérvár hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Patric Jildefalk asszisztensedzőként csatlakozott Bartosz Grzelak szakmai stábjához.

A 36 esztendős svéd szakember 2006 és 2021 között összesen 15 évig szolgálta az AIK Solna együttesét. Az első tíz évben az utánpótlás-csapatok, valamint a női együttes mellett dolgozott, majd 2016-tól 2021-ig az első csapat mellett volt edző. Tagja volt az AIK 2018-ban bajnoki címet elérő szakmai stábjának is, ugyanebben az évben pedig UEFA Pro Licence-es képesítést is szerzett.

Jildefalk 2021-ben távozott első klubjától, ekkor a Jönköpings Södra vezetőedzője lett. A zöld-sárgákat 33 mérkőzésen irányította a másodosztályban.

Grzelak győzelemmel debütált a legutóbbi fordulóban a Fehérvár kispadján, így a csapat bennmaradó helyen tölti a mostani válogatott szünetet, míg a vasárnapi folytatásban a listavezető Ferencváros vendégeként léphetnek pályára.