Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Menesztette edzőjét a Boca Juniors – HIVATALOS

Az Instituto elleni váratlan hazai vereség után a Boca Juniors menesztette a csapatot tavaly nyár óta irányító trénert…

(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)

Az argentin bajnoki címvédő Boca Juniors együttese a szerdai napon úgy döntött, hogy meneszti vezetőedzőjét, Hugo Ibarrát.

A 48 esztendős szakember tavaly júliusban megbízott edzőként vette át a Boca irányítását Sebastián Battaglia menesztését követően. Miután megnyerték a bajnoki címet, 2023 végéig megújították a megállapodását. Ibarra vezetésével azonban a Boca mérsékelten kezdte a Liga Profesional 2023-as idényét, nyolc forduló alatt 11 pontot szerzett úgy, hogy az utóbbi három mérkőzésén nyeretlen maradt, egyetlen pontot szerzett, az előző két meccsét a Banfield és az Instituto ellen vesztette el.

Az arany-kékeket egykor játékosként is erősítő szakember összesen 36 meccsen vezette a csapatot, melyből húszat nyertek meg hét döntetlen és kilenc vereség mellett.

Az első híresztelések szerint a legnagyobb esélyes a legutóbb a mexikói válogatottat irányító rutinos argentin szakember, Gerardo “Tata” Martino lehet a pótlására.

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!