Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az egykori válogatott középpályás beleszállt a német szövetségi kapitányba

A német válogatott egykori középpályása ismét hangot adott annak, hogy megossza negatív véleményét a jelenlegi szövetségi kapitányról…

(Photo by Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images)

A Liverpool egykori német válogatott középpályása, Dietmar Hamman úgy gondolja, hogy nem Hans-Dieter Flick a megfelelő személy a német válogatott sikeres irányításához:

“Ezt nem folytathatjuk így tovább! Már a katari világbajnokság után is elmondtam, nem látom az okát, hogy miért kellene vele folytatnia a válogatottnak. Ha bárki elhiszi, hogy akár a legkisebb esélyünk is van az ő irányításával megnyerni jövőre a hazai Európa-bajnokságot, akkor az ámítja önmagát. Ezzel az edzővel nem leszünk Európa-bajnokok!”

Hamann úgy véli, hogy a belgák elleni keddi barátságos meccsen a válogatott időnként ijesztően gyengén játszott, és nem ért egyet a kapitánnyal, valamint a játékosokkal, akik úgy nyilatkoztak a meccs után: biztató jel, hogy az első tíz percben kapott két gól után feljavult az együttes játéka.

“Akkor jobban játszani, amikor már a meccs elúszott, olyasmi, amire bármelyik csapat képes. Akkor, amikor az ellenfél visszaáll, vagy a legjobbjait lecseréli. Érdekelne, hogy mi most az elvárás nálunk? Össze vagyunk zavarodva, de majd azt mondjuk, minden rendben. Ebben a felállásban semmi sem lesz jobb” – tette hozzá a most 49 éves szakember.

Az egykori 59-szeres válogatott középpályás véleménye szerint eljött az ideje, hogy az idősebb futballistáktól – mint Manuel Neuer, Thomas Müller és Ilkay Gündogan – elköszönjenek a nemzeti csapatnál.