Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gündogan ügynöke cáfolta, hogy a középpályás a Barcelonába igazolna

A Manchester City középpályása, Ilkay Gündogan szerződése nyáron jár le az angol csapatnál, így egyre több a találgatás a jövője körül, amit most a játékos ügynöke zárt rövidre.

 (Photo by Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images)

lkay Gündogan ügynöke cáfolta, hogy a Manchester City középpályása már eldöntötte, hogy hol folytatja pályáfutását, miután többször is felvetődött, hogy a német válogatott játékos nyáron a Barcelonához csatlakozna.

Gündogan szerződése idén júniusban jár le, és spanyol sajtóhírek szerint már előzetes megállapodást kötött a Barcával. A katalán klub valóban érdeklődik a játékos iránt, de arra is koncentrálniuk kell, hogy csökkentsék a bérköltségeiket, ezzel pedig enyhítsék a pénzügyi problémáikat.

A City kapitánya körüli helyzet továbbra is kérdéses, így még az is lehet, hogy meghosszabbítja a szerződését. A 32 éves játékos továbbra is boldog Manchesterben, és szívesen dolgozik együtt Pep Guardiolával.

“Még egyáltalán nincs megállapodás egyetlen klubbal sem”

– mondta Ilhan Gündogan, a játékos ügynöke és nagybátyja.

“Ilkay az elmúlt hetekben csak a Manchester Cityre és a fia születésére helyezte a hangsúlyt. Most a szezon utolsó és döntő szakaszában van, és teljesen erre koncentrál. Hogy hol játszik Ilkay a következő szezonban, az még nem dőlt el.”

Fontos szempont Gündogan számára, akinek az ügynökét a múlt hónapban a Barcelona képviselőivel tárgyalva fotózták le, hogy milyen hosszú lesz az új szerződése, mert ettől is függhet, hogy hol fejezi be a pályafutását.