Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Angol lapértesülések szerint a Crystal Palace együttesétől még a válogatott szünet előtt menesztett Patrick Vieira könnyen lehet, hogy rövidesen újra munkát kap a Premier League-ben.
(Photo by Jacques Feeney/Offside/Offside via Getty Images)
A Crystal Palace együttesét 74, köztük számos igen emlékezetes tétmérkőzésen irányító korábbi francia kiválóság neve az angol sajtó szerint a Leeds United együttesénél merült fel máris
A Premier League-ben a kiesés elől menekülő leeds-iek szintén túl vannak nemrég egy edzőváltáson, ám a csapat szerencséje Jesse March után akkorát Javi Gracia kinevezésével sem fordult még, hogy a biztos bennmaradásról lehessen ábrándozni, így joggal mondható, hogy a szezon hajrája nagyban meghatározza majd a klub közeljövőjét is: rengeteg minden, így még Vieira kinevezése is múlhat azon, hogy a Premier League-ben, vagy a Championshipben kezdi az új idényt a patinás klub.
Patrick Vieria leeds-i szerződéséről szóló híreszteléseket egyébként erősít, hogy az említett Javi Gracia szerződése a nyárig szól a csapattal, és természetesen az eredményektől függően dönt majd a klubvezetés a folytatásról – Az a klubvezetés, amely a TalkSport szerint egyébként nagyon is szimpatizál azzal a Vieirával, aki a Palace előtt az amerikai New York City majd a francia Nice együttesénél is bizonyított a legmagasabb szinten.
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…