A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ahogyan arról beszámoltunk, az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Boca Juniors menesztette tavaly nyáron kinevezett vezetőedzőjét…
(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)
César Luis Merlo beszámolói szerint a kezdeti közös érdeklődés ellenére a felek nem tudták megállapodni arról, hogy Gerardo “Tata” Martino legyen a Boca Juniors edzője Hugo Ibarra helyett, így az arany-kékeknek másik tréner után kell nézniük.
A 60 éves tréner több argentin klubcsapatot irányított már korábban, míg 2013 és 2014 között a Barcelona edzője volt. Martino ezt követően két éven át az argentin válogatott szövetségi kapitányaként vállalt munkát, majd az MLS-ben szereplő Atlanta United trénere volt. Legutóbbi megbízatásában a mexikói válogatottat vezette, ám mivel az El Tri nem jutott tovább vele – az argentinok által is erősített – csoportból, így az elmúlt esztendő végén megköszönték a munkáját.
Martinóval 66-ból 42 meccset nyert meg a mexikói csapat 12-12 döntetlen és vereség mellett. Ennek ellenére munkáját folyamatos kritikák kísérték Mexikóban, a szurkolók rendre számon kérték tőle, hogy az elmúlt három év alatt egyszer sem tudták legyőzni az Egyesült Államokat és Kanadát.
Az argentin sajtó szerint José Pékerman, Alexander Medina, Diego Martínez és Facundo Sava lehetnek a Boca jelöltjei a posztra.
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…