Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Az utóbbi időben egyre több híresztelés látott napvilágot a fiatal magyar hátvéd közelgő klubváltásával kapcsolatban…
(Photo by Robert Szaniszlo/NurPhoto via Getty Images)
A portugál Record a címoldalán keresztül számolt be róla, hogy a Benfica csapatából a távozó Alejandro Grimaldo helyére a lisszaboniak a magyar válogatott fiatal hátvédjét, Kerkez Milost fogják szerződtetni a holland AZ Alkmaartól.
A magyar válogatottban a tavaly debütáló 19 éves balhátvéd 2022 januárban került a holland csapathoz. Kerkez az AZ színeiben az aktuális idényben 25 mérkőzésen két gólt szerzett a holland bajnokságban, míg az Ekl-ben minden szakaszt figyelembe véve két gólt és hat gólpasszt regisztrált 14 találkozó leforgása alatt.
A lisszaboni csapat német edzője, Roger Schmidt nyáron érkezett Portugáliába, de előtte a holland PSV Eindhoven mestere volt, így jól ismeri a magyar játékos képességeit. A lap ugyanakkor megjegyezte, hogy a Benfica más Hollandiában futballozó játékosokat is figyel, mint például Ibrahim Sangarét (PSV) vagy Mario Götzét (az Eindhovenben együtt dolgoztak, de most a Frankfurtot erősíti).
Állítólag a Benfica meghívta Kerkez édesapját, hogy tekintse meg a klub edzőközpontját és beszélgessenek a lehetőségekről, de ez a találkozó eddig nem valósult meg.
A korábbi hírek szerint Spanyolországból az Atlético Madrid, a Sevilla és a Celta Vigo, Olaszországból a Lazio, Franciaországból az OGC Nice, Belgiumból pedig a Club Brugge is figyelemmel kíséri az egyre kapósabbá váló Kerkez fejlődését.
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…