Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli csapata hivatalos oldalán erősítette meg, hogy egy ideig nem számíthat gólerős támadójára, Victor Osimhenre.
(Photo by Francesco Pecoraro/Getty Images)
A Napoli a hivatalos oldalán tudatta, hogy támadójuk, Victor Osimhen sérüléssel tért vissza hazája, Nigéria válogatottjából. A játékos Nápolyban vizsgálatokon esett át, mivel fájdalmat érzett a bal combizmában, és fel is fedeztek egy kisebb sérülést. Arról nem adtak tájékoztatást, hogy meddig nem léphet majd pályára Osimhen, csak annyit közöltek, hogy jövő héten ismét megvizsgálják a támadót.
Az viszont biztos, hogy a 24 éves játékos kihagyja hétvégi, AC Milan elleni bajnokit is, és nem valószínű, hogy ott lesz jövő héten a Lecce ellen sem. Így azonban veszélybe került az AC Milan elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő is.
Osimhen elképesztő formában játszik ebben a szezonban, neki is köszönhetően vezeti magasan a Napoli a Serie A tabelláját. Minden sorozatot figyelembe véve 29 mérkőzésen lépett pályára a jelenlegi idényben, amelyeken 25 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!