Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Man. City: “Az életben is van, hogy kockáztatnod kell!”

Az angol bajnokság 29. fordulójának nyitó mérkőzése azonnal egy ‘csúcsmecsel’ indul, hiszen a Liverpool látogat a bajnoki címről még le nem mondó Manchester City otthonában. A találkozó számos kérdést vet fel ezúttal is, ám ami talán mindenkit leginkább foglalkoztat, az az, hogy Erling Haaland vajon ott lehet-e a pályán?!

Mint ismert, Haaland sérülés miatt nem játszott a norvég válogatottban, és állapotát illetően rengetegen találgatnak. Pep Guardiola a meccs előtt sajtótájékoztatóján a következőket nyilatkozta 28 bajnoki gól jegyző támadójáról.

“Meglátjuk, mit mondanak az orvosok. Konzultálok velük, és Haalanddal, majd döntést hozunk. Csütörtökön Erling azt mondta, jól érzi magát, nincsenek fájdalmai, de ez még nem garancia semmire. Meglátjuk ott lehet-e a pályán.” – így Guardiola, aki azért elejtett egy sejtelmes mondatot.

“Az élet a kockázatvállalásról is szól, a szezon ezen szakaszában, pedig szükséges lehet vállalni a kockázatot.” – elmélkedett Guardiola, akivel kapcsolatban érdekes módon Haaland édesapja, a City-ben korábban futballozó Alfie már arról beszélt, hogy nem biztos, hogy jó döntés lenne játszatnia a fiát, függetlenül a találkozó hatalmas tétjétől.

“Két hét kihagyás után, edzés nélkül egyszerűen nem játszhatsz csak úgy! Erling jól reagált a kezelésekre, sokat javult az állapota, de ettől még nem edzett!” – idézi a norvég TV2 a sztárcsatár édesapját.

Mindezek fényében, kíváncsian várjuk Guardiola döntését (…)

 

A Man. City – Liverpool rangadót 13:45-től a Spíler 1 élőben közvetíti!