A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Súlyos közúti balesetet szenvedett a belga első osztályú OH Leuven 25 éves játékosa…
(Photo by Plumb Images/Getty Images)
A belga első osztályú OH Leuven marokkói légiósa, Sofian Kiyine autójával egy sportcsarnokban landolt, miután 200 km/órás sebességgel egyenesen áthajtott egy körforgalmon és áttörte az épület falát.
A klub hivatalos tájékoztatása szerint a játékost a baleset után a legközelebbi kórház sürgősségi osztályára szállították további vizsgálatok céljából, állapota nem életveszélyes, de a hírek szerint töréseket szenvedett. A balesetben más jármű vagy személy nem volt érintett. A sportcsarnokban nem sokkal korábban gyermekek edzettek, de szerencsére akkor már üres volt a játéktér, amikor az ámokfutó focista berepült az autójával.
A baleset a Liége melletti Flémalle-ban történt, ahol 90 km/órás sebesség lett volna a megengedett. Kiyine fékezés nélkül hajtott át egy körforgalmon, aminek a belső szegélye úgy megdobta a járművet, hogy az egyenesen keresztül repült a közeli sportcsarnok falán.
Az egykori marokkói korosztályos válogatott középpályás korábban a Lazio alkalmazásában több olasz csapatnál is szerepet vállalt.
Oud-Heverle Leuven’s footballer Sofian Kiyine crashed into a roundabout at +/- 200kmh, sending the vehicle flying several meters, smashing through a facade, and slamming into a gym.
The player survived the horrific crash, but was taken to hospital with multiple fractures. pic.twitter.com/U4vznLWG9O
— 🇷🇺Jacob🇷🇺Charite🇷🇺 (@jaccocharite) March 31, 2023
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…