Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
Mint arról beszámoltunk, az angol bajnokság 29. fordulójában a Manchester City együttese 4:1-re legyőzte a Liverpool gárdáját. A találkozó egyik legjobbja Riyad Mahrez volt, aki a manchesteriek második góljánál előkészítőként jeleskedett. A szélső ezzel az assziszttal egy komoly mérföldkőhöz ért el, ugyanis ezzel az afrikai játékosok között már neki van a legtöbb gólpassza a Premier Leagueben. A 32 éves futballista, aki szigetországi karrierje során a Leicester Cityben és a Manchester Cityben játszott már az 56. gólpasszát osztotta ki, amivel megelőzte Didier Drogbát, aki 55 gólt érő átadást jegyezhetett fel angliai karrierje alatt. A lista harmadik helyezettje a szintén aktív Mohamed Salah, akinek 54 előkészítés áll a neve mellett. Mahreznek egyébként az 56 gólpassza mellett 82 gólja is van a PL-ben, amit 274 mérkőzésen ért el.
🟨 🆕 | Algerian star Riyad Mahrez breaks the record of Ivorian Didier Drogba to become the African player with the most assists in the history of the Premier League.#PremierLeague pic.twitter.com/6eGCuB99TR
— Djamal Chehba (@djamal_chehba) April 1, 2023
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…