Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő VfB Stuttgart együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy menesztette edzőjét, Bruno Labbadiát.
(Photo by Christoph Schmidt/picture alliance via Getty Images)
A VfB Stuttgart gárdája a mai nap folyamán hivatalos közleményben jelezte, hogy a jövőben már nem Bruno Labbadia fogja ellátni a vezetőedzői feladatokat. Az 57 éves tréner munkáját szűk 4 hónap után köszönték meg, azt követően, hogy a legutóbbi fordulóban 3:0-s vereséget szenvedtek az Union Berlin otthonában. A vezetőség döntése ugyanakkor nem meglepő, hiszen Labbadia vezetésével a csapat mindössze 2 győzelmet tudott felmutatni, 3 döntetlen és 7 vereség mellett.
A Stuttgart egyúttal Labbadia utódját is bejelentette, méghozzá Sebastian Hoeneß személyében, aki legutóbb a Hoffenheim edzője volt két szezonon keresztül. Az új vezetőedző 2025 nyaráig szóló szerződést írt alá a Stuttgartnál, amelynél ebben a szezonban ő lesz a 4. szakember a kispadon, Pellegrino Matarazzo, a megbízott edzőként kijelölt Michael Wimmer és a most menesztett Bruno Labbadia után.
Hoeneß feladata egyáltalán nem lesz könnyű, hiszen a Stuttgart jelenleg az utolsó helyen áll a Bundesligában, 8 fordulóval a bajnokság vége előtt 5 pontra lemaradva a biztos bennmaradást érő 15. helytől, és 2 egységnyire az osztályozót érő 16. pozíciótól. A 40 éves tréner rögtön két kulcsfontosságú összecsapáson bizonyíthat, először szerdán a Német Kupa negyeddöntőjében a másodosztályú Nürnberghez látogatnak, vasárnap pedig a szintén a kiesés ellen küzdő, 14. helyezett Bochum otthonában fognak pályára lépni.
Sebastian #Hoeneß übernimmt mit sofortiger Wirkung als Cheftrainer des VfB Stuttgart. Er unterschreibt einen ligaunabhängig gültigen Vertrag bis zum 30. Juni 2025. Gleichzeitig trennt sich der VfB Stuttgart von Bruno Labbadia.#VfB | Zur Meldung 🗞️⬇️ https://t.co/vwQI7ddcS0
— VfB Stuttgart (@VfB) April 3, 2023
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!