A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa együttese kész új szerződést kötni támadójával, Ollie Watkinsszal.
(Photo by Alex Pantling/Getty Images)
Egybehangzó sajtóhírek szerint az Aston Villa gárdájának kiemelt célja, hogy új szerződést kössön támadójával, Ollie Watkinsszal. A 27 éves játékos ugyanis kiváló szezont fut a birminghami alakulatnál, amely az utóbbi időben olyan jó szériában van, hogy 6 pontra megközelítették a nemzetközi kupaporondot érő 5. helyet. Ennek egyik fő letéteményese Watkins, aki a világbajnokság óta lejátszott 14 mérkőzésen 9 góllal és 2 gólpasszal járult hozzá a Villa sikereihez. A támadónak az aktuális kontraktusa 2025 nyaráig érvényes, ezt hosszabbítanák meg további 2-3 évvel, valamint a fizetését is jelentősen megemelnék, olyannyira, hogy a legjobban fizetett játékosok közé kerülne a klubnál.
Ollie Watkins 2020 szeptemberében igazolt az Aston Villához a Brentfordtól. A klub színeiben azóta 107 találkozón lépett pályára, amelyeken 39 találatot és 12 előkészítést jegyzett.
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…