Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A spanyol bajnokság (La Liga) 28. fordulójában a Real Madrid a Villarrealt fogadta. Jól kezdett a királyi gárda, kétszer is vezetést szerzett, azonban a Villarreal nem adta fel, és megfordította a mérkőzést. a Ha hétfőn nyer a Barcelona, akkor már 15 pont lesz a különbség a két csapat között a tabellán.
(Photo by Florencia Tan Jun/Getty Images)
Veszélyesebb volt valamivel a királyi gárda, de a Villarreal felvette a versenyt a Real Madriddal az első félidőben. A 3. percben Rüdiger fejelhetett a Villarreal tizenhatosából, amit nagy bravúrral védte a vendégek kapusa, míg a 14. percben Vinícius Junior tört be a tizenhatoson belülre zavartalanul, ám hiába a nagy ziccer, a bal kapufa mellé lőtt. A 16. percben már vezettek is a hazaiak, amikor egy gyors támadás végén az alapvonalhoz érve Asensio játszotta volna középre a labdát, ám Pau Torres olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a játékszer a kapuba pattant róla. A 19. percben újabb nagy madridi helyzet következett, amikor Benzema találta magát teljesen üresen, és a bal alsót vette volna célba, de Pepe Reina jól helyezkedett, és kiütötte a labdát. A 24. percben Chukwueze Ceballost és Nachót is lerázta magáról, majd ballal tüzelt, ám mellé, majd előbb Baena, utna Chukwueze bombázott messziről. Előbbi fölé vágta a labdát, utóbbi Courtois-t találta telibe. A 40. percben viszont kiegyenlített a Villarreal, amikor Lo Celso találta meg a tizenhatosnál Chukwuezét, aki csúnyán megforgatta Nachót, majd higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt. A 47. percben már válaszolhatott volna erre a Real, ám Nacho hatalmas ziccerben az ötösről a kapu mellé fejelt.
A második félidőt viszont nagyon jól kezdett a Real Madrid, mivel a 48. percben ismét vezetést szerzett: Ceballos passzolt Vinícius Juniornak, aki négy vendégvédőn is átcselezte magát, ziccerben pedig higgadtan gurított a bal alsóba. Azért nem adta fel a Villarreal sem, és folyamatosan támadott. Az 58. percben Mandi fejelt a Real Madrid kapujába, de a partjelző egyből felemelte a zászlaját, hogy les volt. A 63. percben mindenki arra számított, hogy Valverde lövéssel próbálkozik majd, ám az uruguayi visszagurított az érkező Viníciusnak, aki lőtt is, de egy védő beleért. A 70. percben azonban kiegyenlített a Villarreal Chukwueze passza Moraleshez pattant, a csatár pedig nem habozott, magabiztosan lőtt a kapu közepébe. A bíró egyébként először érvénytelenítette a gólt les miatt, de a VAR vizsgálata után kiderült, Militao beragadt Baena passzánál. Itt azonban nem állt le a Villarreal, és a vezetést is megszerezte a 80. percben: Baena passzolt Chukwuezáénak, aki most azonban a tizenhatos sarkáról indult, és zseniálisan tekert a hosszú felsőbe, Courtois hiába repült. A 83. percben tizenegyest ítélt a játékvezető a Real Madridnak, miután úgy tűnt, hogy Mandi egy becsúszásnál kézzel ért labdába a tizenhatoson belül, de a VAR felülírta a döntését. A végén még próbálkozott támadásokkal a Madrid, de ezek erőtlenek voltak, így már nem tudott kiegyenlíteni.
Real Madrid – Villarreal 2-3 (1-1)
Helyszín: Santiago Bernabeu stadion (Madrid) Vezette: Javier Alberola Rojas
Gólszerzők: Pau Torres (16. – öngól), Vinícius Junior (48.) ill. Chukwueze (40. 80.), Morales (70.)
Sárga lap: – ill. Pino (25.), Pedraza (35.), Foyth (69.)
Kiállítás: – ill. –
Real Madrid: Courtois – Vázquez, Rüdiger, Alaba (Militao, a szünetben), Nacho – Asensio, Tchouaméni (Modric, 72.), Ceballos (Camavinga, 76.) – Rodrygo, Benzema (Valverde, 59.), Vinícius Júnior. Vezetőedző:Carlo Ancelotti.
Villarreal: Reina – Foyth, Mandi, Pau Torres, Pedraza – Terrats (Trigueros, 33.), Parejo, Lo Celso (Morales, 67.) – Chukwueze (Kiko, 90+2.), Pino (Moreno, 67.), Baena (Mojica, 90+2.). Vezetőedző: Quique Setien
A La Liga 28. fordulójának eddigi eredményei és további programja:
Péntek:
Sevilla – Celta Vigo 2-2
Szombat:
Osasuna – Elche 2-1
Espanyol – Athletic Bilbao 1-2
Real Sociedad – Getafe 2-0
Real Madrid – Villarreal 2-3
Vasárnap:
14:00 Real Valladolid – Mallorca (Tv: Spíler 2)
16:15 Betis – Cadíz (Tv: Spíler 2)
18:30 Almeria – Valencia (Tv: Spíler 2)
21:00 Rayo Vallecano – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)
Hétfő:
21:00 FC Barcelona – Girona (Tv: Spíler 2)
A tabella jelenlegi állása:
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…