Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hazai környezetben verte a Lazio a Juventust! – videóval

Hazai környezetben verte a Maurizio Sarri által irányított Lazio a Massimiliano Allegri vezette Juventust az olasz bajnokság (Serie A) 29. fordulójában…

(Photo by Marco Rosi – SS Lazio/Getty Images)

A mérkőzés első igazán komoly lehetősége a 31. percben adódott a Lazio előtt. Felipe Anderson játszotta meg Ciro Immobilét, aki kapásból eresztett meg egy élet erős lövést Alex Sandro mellett, Szczesny azonban védeni tudott. Az újabb helyzetét már gólra váltotta Maurizio Sarri legénysége. A 38. percben Zaccagni beadását követően Milinkovic-Savic vette át először a labdát, majd lőtt utána a kapuba. A Juventus még az első félidő során egyenlíteni tudott. Di Maria szöglete után Bremer bólintott kapura, a brazil fejesét még védte Provedel, majd a kipattanót valahogy Rabiot kotorta be a hálóba.

A fordulás után viszonylag gyorsan újra magához ragadta az előnyt a Lazio, ráadásul egy elképesztő akció végén. Az 53. percben Felipe Anderson passzolt Luis Albertohoz, majd ő sarokkal tette tovább a labdát Zaccagni elé, aki senkitől sem zavartatva vette be Szczseny hálóját. Néhány perccel később Zaccagni ismét gólt szerzett, azonban les miatt végül elvették az újabb találatát. A 84. percben jegyezhettük fel az első Juventus lehetőséget a második játékrészben. Chiesa beadása után Fagioli elé került a labda, aki nagy helyzetben jócskán a léc fölé lőtt. Mindent egybe véve teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot Sarri legénysége.

Lazio – Juventus 2-1 (1-1)
Helyszín:
Stadio Olimpico (Róma); Vezette: Marco Di Bello
Gólszerzők: Milinkovic-Savic (38.), Zaccagni (53.) ill. Rabiot (42.)
Sárga lapok: Provedel (78.), Milinkovic-Savic (86.) ill. Bonucci (41., pályán kívül), Alex Sandro (45.), Locatelli (45+3.), Cuadrado (51.), Miretti (90+5.)
Kiállítás: ill.

Lazio: Provedel – Marusic, Casale, Romagnoli, Hysaj – Milinkovic-Savic, Cataldi (Vecino 70.), Luis Alberto – Felipe Anderson, Immobile (Pedro 64.), Zaccagni (Basic 84.). Menedzser: Maurizio Sarri

Juventus: Szczesny – Gatti, Bremer, Alex Sandro – Cuadrado (Danilo 70.), Fagioli (Miretti 86.), Locatelli (Paredes 63.), Rabiot, Kostic (Chiesa 63.) – Di Maria – Vlahovic (Milik 63.). Menedzser: Massimiliano Allegri

Videós összefoglaló:

A 29. forduló végeredményei:

Péntek:
Salernitana – Inter 1-1

Lecce – Napoli 1-2
AC Milan – Empoli 0-0

Szombat:
Udinese – Monza 2-2
Fiorentina – Spezia 1-1

Atalanta – Bologna 0-2
Sampdoria – Cremonese 2-3
Torino – AS Roma 0-1
Hellas Verona – Sassuolo 2-1
Lazio – Juventus 2-1

A bajnokság aktuális állása: