Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
A “vörös ördögöknél” kiszorult a kezdőcsapatból az angol válogatott labdarúgó, ennek következtében a több lehetőség reményében távozna a védő, ráadásul edzője már egyáltalán nem számít rá a következő szezontól.
(Photo by Stu Forster/Getty Images)
A 90min értesülései szerint a Newcastle United szeretné leigazolni a Manchester United csapatkapitányát, Harry Maguire-t. A 30 éves játékos szerződése 2025-ig szól a manchesteri csapattal, de Erik ten Hag nem számít már rá, így egy jobb ajánlat esetén túladnának rajta a “vörös ördögök”.
Az 55-szörös angol válogatott középhátvéd 2019-ben csatlakozott a Manchester Unitedhez a Leicester Citytől az akkor Premier League rekordot jelentő 87 millió euróért cserébe. Azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 169 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 7 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.
Maguire távozása mellett szólhat még az is, hogy jelenleg korántsem számít közönségkedvencnek a manchesteri csapatnál, a szurkolók több ízben is kikezdték őt, ezért egy környezetváltozás valószínűleg jót tenne neki.
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
Ismét nagy gól az uruguayitól
Több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott az Inter Miamihoz…
Lopetegui csapatának nem volt reális esélye a pontszerzésre…
Dárdai Palkó csereként beállva a hajrában zárta le a mérkőzést…
Utol akarják érni a Manchester Cityt és az Arsenalt
Ezért vette fel a Rossoneri mezét az egymás elleni meccs lefújása után…
Idén nyáron igazolta le őt a francia csapat!
Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…