Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
A legfrissebb sajtóhírek szerint hamarosan új szerződést fog aláírni a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid együttesének középpályása, Marco Asensio.
(Photo by Pedro Castillo/Real Madrid via Getty Images)
A legfrissebb sajtóhírek szerint komoly fordulat állt be Marco Asensio ügyében. A 26 éves középpályást ugyanis az idény végéig köti a kontraktusa a Real Madrid csapatához, ám eddig nem tudtak megállapodni a közös folytatásról. Ennek okán Asensiót több topcsapat, köztük a Liverpool, a Newcastle és az Arsenal is megkörnyékezte, hogy a következő szezontól náluk folytassa a pályafutását. Ezek a pletykák azonban könnyen kútba eshetnek, a források szerint ugyanis a Real hamarosan be fogja jelenteni, hogy szerződést hosszabbítanak Asensioval. Ráadásul nem egy olyan megállapodásról lesz szó, ami 1-2 évre szól, hanem egy olyanról, ami a sajtó értesülései alapján a 2027/28-as szezonig lesz érvényes.
Marco Asensio 2015 nyara óta tagja a Real Madrid keretének. A klub színeiben eddig 272 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 57 gólt és 30 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 25 millió euróra teszi a transfermarkt.
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…