Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elhunyt a szegedi labdarúgás legendás alakja

86 esztendős korában elhunyt a szegedi labdarúgás nagy alakja, aki korábban játékosként és edzőként is több városi csapatot erősített…

A SZEOL SC hivatalos Facebook-oldalán számolt be róla, hogy a szegedi labdarúgás legendás alakja, Nemes István 86 esztendős korában elhunyt.

Nemes 1952-ben kezdte labdarúgó-karrierét a Szegedi AK-ban, majd három évvel később a Szegedi EAC játékosa lett, ahol egészen 1970-ig játszott. Pályafutása során 204 NB I-es mérkőzésen öltötte magára a szegediek mezét, és ezalatt összesen 50 gólt szerzett.

A csatár visszavonulását követően edzőként és technikai vezetőként vett részt a szegedi futballéletben.

“Mély megrendüléssel és a család iránti együttérzéssel tudatjuk, hogy Nemes István, a szegedi labdarúgó-legenda, klubunk mindannyiunk által tisztelt és szeretett egykori technikai vezetője, április 10-én 86 éves korában elhunyt. Emlékét örökké szívünkben őrizzük” – emlékezett oldalán a SZEOL SC.

Nemes mindig nagy szeretettel fordult a fiatalok felé egész életében, és kimondatlanul is érződött, hogy szeretné, ha ők is eljutnának addig, ameddig ő. Mesélt, érvelt, szeretett, biztatott – amit csak kellett, megcsinált, hogy minél több Hrepka Ádám, Laczkó Zsolt, Völgyi Dániel kerüljön ki a szegedi futballműhelyekből.

Nyugodjon békében.