Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rutinos argentin szakember ül le a Flamengo kispadjára – HIVATALOS

A Flamengo elvesztette a riói állami bajnokság döntőjét a Fluminense ellen, melyet követően betelt a pohár a januárban kinevezett edző felé, és kirúgták Vitor Pereirát

(Photo By Oscar J. Barroso/Europa Press via Getty Images)

A brazil bajnokságban (Campeonato Brasileiro) szereplő Flamengo az argentin Jorge Sampaoli személyében nevezte ki új vezetőedzőjét, akit három hete mentettek fel a Sevillánál.

A riói gárda tavaly novemberben még Dorival Júnior irányításával megnyerte a Libertadores-kupát, majd a most lapátra tett trénerrel kiesett a klubvilágbajnokságon, elvesztette a Recopa Sudamericanát, a riói állami bajnokságban pedig az alapszakaszt és a rájátszást sem tudta megnyerni, továbbá hatalmas meglepetésre vereséggel rajtolt az idei nemzetközi kupakiírásban.

A 63 éves argentin tréner az 1996 óta tartó edzői pályafutása jelentős részében a Dél-amerikai kontinensen tevékenykedett. Sampaoli tavaly nyáron távozott az Olympique Marseille-től, amely a Sevilla után csak a második európai klubja volt. Az andalúziai együttest először a 2016-2017-es szezonban vezette, amikor a bajnokságban a negyedik helyen végeztek, majd legutóbb októbertől márciusig 31 meccsen dirigált menesztéséig.

Ezt követően Sampaoli volt az argentin válogatott szövetségi kapitánya volt, nevéhez fűződött az Albiceleste mérsékelt 2018-as világbajnoki szereplése. A tréner korábban dolgozott már Brazíliában, a Santos és az Atlético Mineiro edzője is volt.

Az új trénerrel 2024 év végéig szóló megállapodást kötött az elmúlt három éven belül már hat edzőt elfogyasztó klub.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!