Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: pontot csent Kisvárdáról a Mol Fehérvár!

Az OTP Bank Liga 27. fordulójában a Mol Fehérvár a Kisvárda otthonában lépett pályára, a találkozón egyik csapat sem tudott gólt szerezni. 

A 10. percben a szél majdnem megtréfálta a Kisvárdát. Kastrati szöglete kapura tekeredett, de Hindrich Ottó résen volt. A 22. percben kétszer is veszélyeztetett a Kisvárda. Először egy szöglet után Mesanovic lőtt kapura az ötös sarkánál, viszont Heister blokkolta a lövését. Nem sokkal később Camaj beadását követően Hej bólintott éppen csak a kapu fölé. A 43. percben büntetőt ítélt a hazaiak javára Farkas Ádám. Flores ütközte le nagyon csúnyán Leonit, jogos volt a döntés. A tizenegyest Mesanovic végezte el, gólra azonban nem tudta váltani, Kovács Dániel eltalálta az irányt és védett. Az első félidőt tekintve a Kisvárda közelebb állt a győzelemhez, viszont a második játékrészben egyik csapat sem alakított ki igazán veszélyes helyzetet/helyzeteket. 

Kisvárda – Mol Fehérvár 0-0
Helyszín:
Várkerti Stadion (Kisvárda); Vezette: Farkas Ádám
Gólszerzők: – ill. –

A 27. forduló végeredményei és további programja:

Péntek:
Debrecen – Puskás Akadémia 0-1

Szombat:
Kecskemét – Zalaegerszeg 3-0
Mezőkövesd – Vasas 1-4

Ferencváros – Honvéd 3-0

Vasárnap:
Kisvárda – Mol Fehérvár 0-0
18:00 Újpest – Paks (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása: