Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: ismét alsóházi ellenfél ellen hullajtott pontokat az FC Barcelona – videóval

A Girona elleni fiaskó után javított volna az FC Barcelona a Getafe otthonában, azonban a 29. forduló mérkőzése is csalódással zárult a katalánok számára…

(Photo by Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)

Hiába az FC Barcelona tetemes előnye a spanyol élvonalban, Xavi együttese kisebbfajta győzelmi kényszerben lépett pályára a Getafe otthonában, miután a gránátvörös-kékek a múlt hét folyamán fontos pontokat hullajtottak a Girona ellen.

A kiesés elől menekülő Getafe azonban szintén felszívta magát, hogy legalább egy pontot szerezzen az FC Barcelona ellen hazai pályán, így az eredmény egy igen brusztolós, küzdelmes 90 perc lett, amely végén inkább az alsóháziak örülhettek jobban.

A pontosztozkodás inkább a hazaiak számára volt hízelgő, hiszen a katalánok 15 alkalommal rúgtak kapura, így dominálva a mérkőzés javában, annak ellenére is, hogy ebből csupán 3 lövés talált kaput.

Az újabb döntetlenjével az FC Barcelona előnye ugyan csökkent, ám ennek ellenére is jelentős a rivális Real Madriddal szemben, hiszen Carlo Ancelotti csapata továbbra is 11 ponttal van lemaradva a hajrá kezdetekor…

Getafe  – Barcelona 0-0 (0-0)
Helyszín:
 Coliseum Alfonso Perez (Getafe) Vezette: Pulido J.
Gólszerző:
–  ill.
Kiállítás: ill.

Getafe: David Soria, Domingos Duarte, Omar Alderete, Djené Dakonam, Juan Iglesias (Portu), Damián Suárez (Gastón Álvarez), Luis Milla, Munir El Haddadi (Carles Aleñá), Nemanja Maksimovic (Ángel Algobia), Enes Ünal (Gonzalo Villar), Borja Mayoral.

Barcelona: Marc-André ter Stegen, Jules Koundé, Ronald Araújo, Jordi Alba (Ferran Torres), Sergi Roberto (Eric García), Sergio Busquets, Gavi, Franck Kessié (Ansu Fati), Robert Lewandowski, Álex Balde, Raphinha (Pablo Torre).

A La Liga 29. fordulójának eddigi eredményei és további programja:

Péntek:
Rayo Vallecano – Osasuna 2-1

Szombat:
Villarreal – Real Valladolid 1-2
Athletic Bilbao – Real Sociedad 2-0
Betis – Espanyol 3-1
Cadíz – Real Madrid 0-2

Vasárnap:
Girona – Elche 2-0
Getafe – Barcelona 0-0
Atlético Madrid – Almería (Tv: Spíler 2)
Valencia – Sevilla =Tv: Spíler 2)

Hétfő:
Celta Vigo – Mallorca

A tabella jelenlegi állása: