Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
Az elmúlt fordulóban nagyszerű szólógólt szerző Kerkez Milosról holland klubja kapusedzője elismerően nyilatkozott…
Az AZ Alkmaar utánpótlásában dolgozó, a kapusokért felelős Szénási Béla szerint Kerkez Milos játéka összességében a magyar futballisták megítélésén is javíthat Hollandiában.
A magyar edző a közmédiának adott interjúban elmondta, az elmúlt években nem igazán jó kép alakult ki a magyar futballistákról Hollandiában, Kerkez Milos teljesítménye azonban – valamint az, ahogy a magyar futball és az utánpótlásképzés színvonala emelkedik – javíthat ezen a helyzeten. Azt pedig, hogy a fiatal játékos az Alkmaarból került a magyar válogatottba, közös sikerként értékeli a klub.
“Karakter, sugárzik belőle a pozitív energia pályán és azon kívül egyaránt, nagyon megszerették az öltözőben. Emellett a pályán mindent belead, sokat fut. Már az érkezésekor látszott, amikor még a második csapatnál játszott, hogy sok van benne. Kiemelkedő a gyorsasága, a védekezőkvalitása, az igazi fegyvere pedig a támadójáték. Minden támadásra felér, veszélyes beadásai vannak, gólokat is szerez” – mondta Szénási Béla.
A 38 éves Szénási 2018 óta dolgozik az Alkmaarnál, ő felel az utánpótlásban pallérozódó kapusok fejlődéséért. A szakember megjegyezte, télen a Groningen megkereste, és egy szintén első osztályú gárda nagycsapatánál dolgozhatott volna, ő azonban maradt a klubnál, amely ezt egy 2025-ig szóló szerződéshosszabbítással „hálálta meg”.
Az U14-es holland válogatottnál is dolgozó Szénási elmondta, a kapuvédők képzésében a legfontosabb, hogy a kapusoknak nyomás alatt is pontosan kell tudniuk passzolni, jobbal, ballal egyformán, jól kell tudni olvasniuk a játékot védekezésben és támadásban is.
Saját jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, a célja mindenképpen a nemzetközi szint, s egyelőre az Alkmaarnál képzeli el a folytatást.
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”