Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Demichelis történelmet írt a River Plate kispadján

A River Plate igazi villámrajtot vett az újonnan kinevezett újonc edző, Martín Demichelis irányításával és fölényesen vezeti az argentin bajnokság (Liga Profesional) aktuális kiírását…

(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)

A River Plate 12 forduló után tíz győzelemmel és két vereséggel vezeti az argentin bajnokság (Liga Profesional) 2023-as kiírását, és rövid idő alatt hatpontos előnyre tett szert az élen.

A csapat élén remekül rajtolt az újonc edző Martín Demichelis, aki abban a tekintetben máris történelmet írt, hogy a csapat egymást követő hét bajnoki mérkőzését nyerte meg kapott gól nélkül. A “milliomosok” 1901 óta íródó történetében korábban erre sosem volt példa.

A 42 éves szakember vezetésével a River minden sorozatot figyelembe véve 15 meccsből 12-t nyert meg és hármat vesztett el, ami szintén a második legjobb rajt a klub fennállása óta. Demichelisnél hatékonyabban kizárólag Carlos Peucelle kezdett a csapat kispadján 1945-ben, aki az első 15 mérkőzése alatt szintén tizenkét győzelmet mutatott fel egyetlen vereség és két döntetlen mellett.

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!